Kategóriájának legnagyobb darabszámban értékesített repülőgépe volt 2017-ben a HondaJet, és a japánok a most bemutatott HondaJet Elite piacra dobásával szeretnék megszilárdítani ezt a pozíciót. A genfi European Business Aviation Convention and Exhibition kiállításon mutatták be a továbbfejlesztett gépet.

Ugyanazok a GE Honda/HF120-as sugárhajtóművek dolgoznak, mint eddig, azonban optimalizálták azok működését. A légbeömlő új kialakítása jelentősen csökkenti a magas frekvenciás hangokat, az elektronikus vezérlésnek köszönhetően pedig 17%-kal alacsonyabb az üzemanyag-fogyasztás, azaz 396 km-rel nagyobb a hatótávolság; egy feltöltéssel 2660 km-re tud eljutni a HondaJet Elite. Az utazósebesség továbbra is 780 km/h 30 000 láb magasságban.

Nem csak a hajtómű elektronikus rendszerét finomították, a repülés közbeni stabilizáló funkciók is finomabban avatkoznak be, ami javítja az utazási komfortot. A továbbfejlesztett géphez kék, vörös vagy narancs fényezést is lehet választani, új a belső extrák között az övvel rendelkező mellékhelyiség, a kávékonyha és a kétszínű bőrkárpitozás.