Sem a végtörlesztésüket – jobb híján – eladott autójuk árából fedezni kívánóknak, sem az átírási illeték januári emelkedését megspórolni szándékozóknak nem maradt hátra néhány hétnél több idejük arra, hogy autójukat – lehetőleg jó áron – pénzzé tegyék. A sürgető határidő közelsége már a Használtautó.hu szakportálon is érzékelhető. Miután az év végéig kedvezményes végtörlesztést kihasználni kívánó ügyfelek először alternatív lehetőségeiket mérték fel, sokan csak most szánták rá magukat arra, hogy a családi autótól megváljanak – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Miközben a feladott személyautó-hirdetések heti átlaga átlépte a 80 ezres szintet, a sürgősség egyértelmű jeleként 25 százalékkal, 750 feletti értékre ugrott azok száma, akik szívesen áldoznak arra, hogy egyébként ingyenes hirdetésük a találati listában előre, vagy éppen a címlapra kerüljön.”

Persze a sürgősségnek más oka is lehet. A végtörlesztés mellett az átírási illeték rendszerének átalakítása is sokakat arra késztet, hogy tervezett autócseréjüket még az idén üssék nyélbe. Így új autójukat még idén, a régi illetékkel írathatják a nevükre. Az új illetéktáblázat már nem a motor hengerűrtartalmát, hanem annak teljesítményét, illetve az autó korát együttesen veszi figyelembe az illeték kiszámítása során. Miközben lesz néhány nyertese is a változásnak, főleg a fiatalabb, erős autók esetében akár két-háromszorosukra is nőhetnek a fizetendő összegek, a régi és új költségek különbsége akár a százezer forintot is elérheti.

A gyors és sikeres autóeladásnak többféle útja van. Amennyiben a kényelmesebb megoldást választjuk, autónk értékesítését szakértő kereskedőre bízzuk. A kényelemért persze áldoznunk is kell: ezzel a megoldással legalább 10 százalékkal alacsonyabb vételárhoz juthatunk, de sokaknak ennél többet is megér az, hogy nem nekik kell a hirdetést intézniük és foglalkozniuk az érdeklődőkkel. Ha mégis magunk intézzük az autó eladását, álljon itt néhány hasznos tipp a siker elősegítése érdekében:

Hogyan hirdessünk?

Keressünk olyan hirdetési felületet, ahol sok érdeklődőre számíthatunk.

Adjunk meg minél több adatot az autónkról, használjuk ki minél jobban a rendelkezésünkre álló felületet, a részletes ismertetéssel sikerül eleve kiszűrnünk azokat az érdeklődőket, akiknek biztosan nem a mi autónkra lesz szükségük.

Töltsünk fel minél több képet, kép nélkül senki nem fog az online hirdetésünkre kattintani.

Nyugodtan emeljük ki az autó hibáit, sérüléseit, az érdeklődők a helyszínen úgyis kiszúrják azokat, így viszont már a tárgyalás során számukra nem jelentenek alkupozíciót, hiszen előre felhívtuk rá a figyelmet.

Reális árat válasszunk, célszerű megtekinteni, hogy hasonló típusú, korú és állapotú autókat milyen áron kínál a többi hirdető. A tapasztalat szerint a paletta alsó harmadába tartozó áron jó eséllyel találunk hamar vevőt az autónkra.

Ha több érdeklődőnk is van, igyekezzünk egy időben bemutatni nekik az autót, így kisebb esélyünk van rá, hogy engednünk kelljen az árból, sőt, akár felfelé is kialakulhat licit.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!