A NAV folyamatosan figyeli a rendelkezésére álló adatokat, melyekből azonnal kiszűrhetőek azok az esetek, ahol a magánszemélyek a külföldről rendszeresen behozott használt autók után ugyan megfizették a regisztrációs adót, azonban a gépjárművek értékesítése utáni szja-fizetési kötelezettségükről nem vallottak. Az esetek zömében magánszemélyek hoztak be Nyugat-Európából használt autókat azzal a céllal, hogy azokat Magyarországon továbbértékesítsék. Volt olyan, akinek a nevén néhány év alatt csaknem 20 autó fordult meg, és a behozatalt követő néhány héten belül értékesítette is a járműveket. Az ehhez hasonló körülmények egyértelműen arra utalnak, hogy üzletszerűen, haszonszerzés céljából hozták be és adták el a kocsikat.

A vizsgálatok hatékonyságát nagyban növeli, hogy a NAV már a kiválasztáshoz lekérdezheti a gépjármű-nyilvántartási adatokat és konkrét ügyben információkat, illetve adásvételi szerződéseket kérhet a gépjármű-nyilvántartást vezető Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától is. A NAV revizorai az ilyen típusú ellenőrzések során már eddig is több esetben milliós eltitkolt bevételeket tártak fel. A szándékos bevétel-eltitkolás miatt a meg nem fizetett adón túl, emelt összegű adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabtak. A szankciók ilyen esetben elérhetik, vagy akár meg is haladhatják az adóhiány összegét.

A képek illusztrációk A képek illusztrációk

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!