A helyzet ellentmondásossá vált: hiába szavazták meg a rendszámozásról szóló törvényt, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium átértékelte a helyzetet, így a jelenlegi állás szerint mégsem kell rendszámmal ellátni a járműveket. Eredetileg 2009. január 1-jétől minden új 50 cm3-es motorkerékpár (moped, robogó) rendszámot kapott volna, 2011. január 1-jétől pedig minden közúti közlekedésben részt vevő segédmotorkerékpárnak is elő volt írva a plakett. Utóbbi legalább 300-400 ezer tulajdonost érintett volna.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a törvény kidolgozásakor számos pozitívummal magyarázta a rendszámozást. A lopott motorokat a jelenleginél sokkal könnyebb lenne megtalálni, egy baleset, vagy egy közlekedési szabálysértés után pedig lényegesen egyszerűbb volna azonosítani az elkövetőket. Nem mellékes az sem, hogy kevesebb probléma adódna a biztosítási szerződésekkel és a kártérítésekkel is. De vajon miért fújtak visszavonulót?

Sok idő, sok pénz: lefújva!

“A jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel, illetve figyelembe véve, hogy a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok üzemben tartói számára a nyilvántartásba vételhez, hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátáshoz szükséges hatósági eljárások oly mértékű költség- és időráfordítást igényelnek, ami nem áll arányban az intézkedéstől várt pozitív hatással, e járműkörben nincs kellő indoka a forgalomba helyezési kötelezettség előírásának. Ezért 2009. január 1-jével továbbra sem kell rendszámmal ellátni ezen járműveket” – mondta lapunknak Albert Péter, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtóreferense.

A témával kapcsolatban megkerestük Lakatos Gábort, a Piaggio, Gilera és Vespa motorok hivatalos magyarországi importőrének (Moto Italia) ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy a kereskedők tavaly semmilyen írásos utasítást sem kaptak a rendszámozásról, tehát már 2008 végén sejteni lehetett, hogy totális a bizonytalanság és a 2009. január 1-jére célként kitűzött rendszámozást csak később lehet kezdeni. A kereskedők által felkeresett hivatalos szervek csak egymásra mutogattak, áthárítva a felelősséget másra. Természetesen a kereskedőket sem véletlenül aggasztotta a helyzet, hiszen az árérzékeny vevőkör nem tudott pontosan előre kalkulálni, így inkább többen elvetették a motorvásárlás lehetőségét.

A nagy hajcihő ellenére tehát minden marad a régiben. Igazán az 50 cm3-esnél nagyobb, de segédmotorkerékpárként nyilvántartott gépek tulajdonosai lélegezhetnek fel, hiszen a kiskapu ugyanúgy nyitva áll, mint eddig.

Quad-rendszám: nagyobb szigor

Úgy látszik, a quadok tekintetében nincs pardon, tehát minden a tervezetteknek megfelelően alakul. Ezen járművek esetében a fokozott közlekedésbiztonsági kockázat, valamint a természetvédelmi területeken folytatott illegális járműhasználat ellenőrzési lehetőségének biztosítása miatt valóban elengedhetetlen a rendszámozás. A minisztérium tájékoztatása szerint az újonnan használatba vett quadok forgalomba helyezési kötelezettsége 2009. április 1-jétől lép életbe, a korábban használatba vett quadok esetében pedig 2009. július 1-je a fontos dátum. Ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen „technikai” részletet nem adtak ki, a konkrét rendszer kidolgozása még folyamatban van. Így a műszaki vizsga mikéntjét és a tulajdonosra háruló terheket teljes homály fedi.