Rejtély, hogy miért gondolják emberek, hogy normális reakció egy baleset okozása után, ha gondolkodás nélkül elhajtanak, és még egy telefonszámot sem hagynak maguk után.

Mikor egy karcolásról van szó, akkor is lehet nagy a kár, és teljesen jogosan morgolódik az ember.

Az alábbi eset azonban ennél jóval durvább.

Most az Egyesült Államokban ugyanis egy egyetem parkolójába hajtott be valaki, majd nekirohant a parkoló autóknak, és persze lelépett azonnal.

A beszámolók szerint két autó lett totálkáros a baleset miatt, az első érthető okokból, a második pedig pont úgy lett megnyomva, hogy a motorja menthetetlenné vált.

És bár itt még kamera is volt, a rendszám nem látható, így továbbra is csak keresik a baleset okozóját…