Ezzel a kérdéssel esett neki Hollós Istvánnak egy kiizzadt, kócos fejű kisfiú, amikor a négyórás városligeti autócsata befejeztével végre depóba állt a 63-as rajtszámú piros Puch-kocsi. A gyereket, a kis Hollóst, – aki ebben az évben kapott először iskolatáskát, – merem állítani, jobban kifárasztotta ez a verseny, mint a 34 esztendős papát. A papa tavaly is autózott vagy 60 000 kilométert, és az idén talán még ennél is többet fog hajtani. A hétköznapi utazások mellett ez év tavaszán már részt vett a München-Wien-Budapest Rallyen, az embert és kocsit agyongyötrő Alpenfahrt-on, majd a hazai József Attila Túraversenyen és az igen nehéz Polski Raid-en, a Cordiatic Rallye-n, két pécsi gyorsaságin, és amikor legutoljára beszéltem vele, éppen a lapzárta idejére eső Wartburg Rallye-ra készítette elő kocsiját.
Verseny közben készült felvétel Hollós Istvánról Hollós Istvánról még csak annyit, hogy jól képzett, ügyeskezű szerelő, aki 1963 óta – amikor a IV. Autójavítóban megkapta a szakmunkás bizonyítványt – Csepelen, a Motorkerékpárgyárban dolgozik. No de nem életrajzot kell most írnunk, hanem ott tartottunk, hogy a GP-n miért nem előzte meg a BMW-t? Erre volt kíváncsi a virgonc Hollós-gyerek, akinek egyébként – szavait pontosan idézve: – „Tetszett a menés”. Mármint az a 384 kilométert jelentő 91 körös küzdelem, amit a ligeti pályán 95 km/ó átlagsebességgel vívott a nyulánk termetű papa, az apró Puch segítségével. Úgy gondoljuk, hogy olvasóinkat, akik közül sokan lehettek kint a versenyen, szintén érdekelheti az, ami a kis Hollós-fiú kérdésére válasz lehet.
Benyák János
Kezdjük a nap elején. Amikor eldőlt, hogy az I. és II. kategóriát összevonják, vagyis 850 cm3-ig együtt értékelik az eredményeket, valamennyien tudtuk, hogy józan számítások szerint, ha első nem is lehet, de második helyre befuthat a magyar Hollós. Ha legyőzi a 62-es holland Kostert, aki egy BMW-700-S kocsival indult, akkor megvan a második hely, és eléje csak olyan kerülhet, aki a II. csoport nagyobb, erősebb motorral szerelt kocsijával vesz részt a GP-n. Hollós gyári Steyr-Puchja most kifogástalannak mutatkozott. De tévedés azt hinni, hogy hazai versenyző létére a városligeti pályát ő előbb, vagy jobban kikóstolhatta, mint a külföldiek. Ilyen előnnyel nem rendelkezett. Joggal bízott viszont abban, hogy hacsak valami hiba miatt nem kell megállnia, a saját géposztályában nem előzi meg őt senki. Sajnos, meg kellett állnia. Már 100 perce folyt a verseny, amikor Hollós kocsija a Damjanich utca torkolata körül, a Dózsa György úti pályarész szinte szögletes fordulójában, furcsa módon megcsúszott. Első pillanatban arra gondolt, hogy olaj került a kövezetre. Azután a megszokottnál keményebb lengéscsillapító hatásának vélte ezt a tünetet.
A kis ördög, akit – bár nem Belzebubnak, hanem Sanyinak hívnak – autós, motoros és családi körben csakis Belzinek szólítanak
Valami nem stimmelt. Leengedte hát az ablakot – amelyet a légellenállás miatt ilyen tempónál még a forróságban is csukva tartanak a versenyzők, – és kezdte figyelni a hátsó kereket. Az időmérők papírjáról is láttuk, hogy a kis Puch lassabban tette meg az utat. És nem is egy, hanem három lassú kör következett, míg végül kénytelen volt a pálya szélére húzódni, hiszen már nem volt kétséges, hogy ereszt az egyik hátsógumi. Itt ugyan nem vesztegelt sokat, mert barátai, segítői – Benyák János és Szabó II. László, a motorkerékpárbajnok -, villámgyorsan emelték a kocsit, cserélték a kereket, amelynek tömlőszelepét vágta ki a keréktárcsa. Hollós számára – aki eddig még egyetlen versenyen sem szenvedett gumifdefektet – most kezdődött az igazi hajrá. Még rövidebbre vette a féktávokat, még vadabbul dobta be kocsiját a fordulókba és még nagyobb tempóval igyekezett az egyenesekben, ahol 150-155 km/ó sebességgel repülhetett a dörgőhangú apróság. A versenyző szeme ha nem a pályát, akkor a fordulatszámmérőt, az olajnyomás és olajhőfok mutatóját leste. Tudta, nem hajszolhatja túl a motort, hiszen még több mint két óra van hátra. A fordulatszám még visszakapcsolásnál sem lehet több 8000-nél. A hétezres fordulatot azonban végig hibátlanul bírja a kis léghűtéses boxermotort és minden csatlakozó része. Első sebességben 70-75-ig huzatta a kocsit! A második áttétellel 110-ig mehetett, és az itt legtöbbet használt harmadikkal 130-ig futott ki. Ezen a pályán két helyen is – amikor a Damjanich utca körüli kanyarban járt, majd amikor a Liget felől újból a széles útra hajtott – mindig egyesbe kellett kapcsolnia. A nem szinkronizált fokozattal ez bizony nem éppen előny, ha ilyen üldözés folyik.
Márpedig nagy volt a hajsza. A direkt kapcsolásra csak rövid időkre került sor. A végletekig igénybe vett kocsi minden része azonban hűségesen segítette a versenyző igyekezetét. A negyedik órában, a várható fáradtság idején, amikor a korábban oly fürge Saab kocsik is letörtek, a kis Puch ideje körről-körre javult. Nemegyszer 3-4 másodperccel jobb időt futott, mint azt a legoptimistább számítás szerint várni lehetett. Nem melegedett túl az olaj, nem csökkent az olajnyomás. Az ördögien forgó vezérmű dirigálását jól bírták a szelepek, a szelephézagok. A kéttorkú Zenith porlasztón át pedig nem követelt több benzint a motor, mint ahány liter depóba-állás nélkül is elegendő volt a közel 400 km-re. Nem fogyott el az útravaló sem. Maradt a darabokra tördelt csokoládéból, a kekszből is. Csak két harapás hiányzott a körtéből, amelyet szintén a versenyző kislányos arcú felesége, a gyógyszerésznő tett rajt előtt az ülésre. Minden úgy volt csomagolva, hogy könnyen kézügybe essék. Az ő számára, ki fiával együtt a pálya szélén izgulta végig ezt a négy órát, most is, mint a többi versenyen, csak az volt a fontos, hogy baj ne érje Pistát. De a kisfiú már a győzelmet is reklamálta, ami most, négyórás hajsza során a kis Puch gazdája számára 34 másodpercen múlott.
L.Gy.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
