Az új orral már egészen autó-szerű a megjelenése az e6 elektromos öszvérautónak Az új orral már egészen autó-szerű a megjelenése az e6 elektromos öszvérautónak

A Kínában jelenleg kapható BYD e6 elektromos autó továbbfejlesztett változatát mutatta meg a leendő vásárlóközönségnek. A módosított, a légbeömlő nyílások miatt hagyományos autónak is beillő megjelenésen kívül a padlólemezt is áttervezték, aminek köszönhetően a második sorban több a hely.

Az ötszemélyes öszvérautó karosszériájából adódóan bőven jutott hely az akkumulátoroknak, amelyek a kínaiak saját fejlesztésű vas-foszfát telepei. A 102 lóerős elektromotor könnyedén mozgatja az autót, egy feltöltéssel városi körülmények között 300 km-t képes megtenni, csúcssebessége 140 km/h, azaz akár nagyobb túrákat is be lehet vállalni vele. Az akkumulátor csomagra tíz év garanciát vállal a cég.

Nem fapados a BYD e6 belseje Nem fapados a BYD e6 belseje

A feltöltés otthoni hálózat esetén hat órát vesz igénybe, de a BYD által kifejlesztett gyorstöltővel 40 perc alatt is végezni lehet a folyamattal. A kínai gyártó magabiztos az autó megbízhatóságával kapcsolatban, 2010 májusa óta 50 autóból álló taxiflotta teljesít szolgálatot Shenzen városában, szeptember 27-én ünnepelték a hatszázezredik lefutott kilométert.

Hozzányúltak a padlólemezhez is, hogy a második sorban több legyen a hely. Hiába, az amerikaiak nagyobbak és kövérebbek a kínaiaknál... Hozzányúltak a padlólemezhez is, hogy a második sorban több legyen a hely. Hiába, az amerikaiak nagyobbak és kövérebbek a kínaiaknál…