Ezzel az Audi AG ismét motorsport történelmet írt, hiszen az Audi R10 TDI az első Le Mans prototípus, amelyet nem tudtak legyőzni első szezonja alatt. A forradalmian új technikával rendelkező dízel sportautó márciusi bemutatkozása óta 8 versenyen indult és 8 alkalommal haladt át elsőként a célvonalon.

A Laguna Seca-ban megrendezett versenyen döntőnek bizonyult a modern V12 TDI motor fogyasztásban jelentkező fölénye. A negyedik és ötödik rajtkockából indulva mindkét R10-es versenyautó egy kör hátrányba került a verseny első felében. Emanuele Pirro-nak már 3 kör után ki kellett állnia a boxba, mert a fedélzeti kamera egy darabja a pedálok közé esett. A második óra vége előtt nem sokkal Allan McNish ütközött egy másik versenyzővel, és az Audi sérült első részének megjavítása illetve az azt követő áthajtásos büntetés újabb egy kör hátrányt jelentett a kettes számú R10-nek.

Kitűnő stratégiájuknak köszönhetően az Audi Sport Team North America csapatának sikerült előnyt szerezniük a különböző Safety Car periódusokból és be tudták hozni az élen haladókkal szembeni lemaradásukat. Az izgalmas verseny utolsó szakaszában az Audi csapat az R10 alacsony fogyasztásából tudott előnyt kovácsolni. Amíg a versenytársaknak ki kellett állniuk az utolsó egy órában tankolni, mindkét Audi R10 célba ért plusz egy kiállás nélkül. Allan McNish a 159 körből 64 kört tudott megtenni egyetlen tank üzemanyaggal alacsony fordulatszámon – ez nyolcszor annyi, mint a korábban megtett körök száma.

A skót versenyzőnek és olasz csapattársának, Dindo Capello-nak tíz versenyből ez volt a hetedig győzelme ebben az idényben. Összesen 23 győzelmével Dindo Capello a legeredményesebb pilóta az amerikai Le Mans sorozatban. Ezen felül az Audi az első olyan gyártó, amely az amerikai Le Mans sorozat LM P1 osztályának minden versenyét megnyerte egy szezonon belül. Dindo Capello és Allan McNish -  akik már bajnokként érkeztek Laguna Seca-ba – 8 alkalommal, míg Frank Biela és Emanuele Pirro 2 alkalommal győzedelmeskedtek. Utóbbi páros másodszor végzett a második helyen, és hétvégi második helyezésük egyben az Audi harmadik páros győzelme is.