Alonso sikere történelmi, hiszen a Michelin 100. futamgyőzelmét gyűjtötte be a francia abroncsgyártó számára. A második helyezett az utolsó körben előrelépett Michael Schumacher lett, míg a bronzérmes helyen Kimi Räikkönen ért célba.

“Ez egy fantasztikus győzelem. Mindegyik az, de az elmúlt két évben mindig történt valami velünk Montrealban. Ez volt az a verseny, amely kapcsán mindannyian azt éreztük meg kell nyernünk, s most sikerült is. Nehéz volt, mivel a pálya a koszos részeken nagyon csúszott, így ha valaki hibázott akkor egyből egy-két másodpercet vesztett. Kimi nagyon rám állt az elején, néhány körben én voltam a gyorsabb, néhányban pedig ő. Majdnem meg is előzött a 10. kanyarban, amikor szélesebben vettem be azt. Aztán a biztonsági autó mindent felkavart, de volt néhány autó köztem és Kimi között, amely elég könnyűvé tette a dolgomat az utolsó körökben. Új csomagunk volt Kanadára és ez bejött, s még vannak újabbak a tarsolyunkban. Ez a legjobb védekezés, támadni és versenyeket nyerni” – nyilatkozta a versenygyőztes címvédő pilóta.

Erről a nagydíjról is pechesen távozik a mclarenes Kimi Räikkönen. Sokáig a második helyen versenyzett a finn pilóta, s nyomás alatt tudta tartani Alonsót az első bokszbeállásokig. A McLaren bokszbeállása során azonban gondok voltak a jobb hátsó kerékkel és így Räikkönen hat-hét másodpercet vesztett. Ezzel Alonso nagyon elhúzott a mezőnytől és előnyét a bokszbeállások második köréig tartani tudta. Ekkor sem volt túl szerencsés Räikkönen, mivel ezúttal autója megmagyarázhatatlan módon lefulladt. Ettől kezdve Alonso már magáénak tudhatta a futamgyőzelmet annak ellenére, hogy a verseny végén kijött a biztonsági autó.

Ketten is szomorúan veszik tudomásul helyezésüket, Räikkönen a harmadik helyet és a második helyről rajtoló és a negyedik helyre befutó Renault-s Giancarlo Fisichella. Utóbbi kiugrott rajtoláskor, így büntetést kapott. Felipe Massa ért célba az ötödik helyen, miközben Jarno Trullié lett a hatodik hely. Ezzel első toyotás pontjait szerezte meg ebben a szezonban. A BMW-s Nick Heidfeld lett a hetedik, s bár ő és csapattársa, Jacques Villeneuve is pontszerző helyen autózott, a verseny vége felé Jacques Villeneuve autójának meghibásodása miatt nekicsapta autóját a falnak, s ezzel ugrott a kanadai pontszerző helye. Sokáig úgy tűnt, hogy Jenson Button szerzi meg az utolsó pontot, mikor David Coulthard merészen kielőzte őt az utolsó körökben és így végül a Red Bullhoz került az egy pont.

Kétszer kellett a verseny során kijönnie a biztonsági autónak. Először még a verseny elején, másodszor pedig Jacques Villeneuve balesete után. Az történt ugyanis, hogy a rajtot követően a lendületesen kezdő Nico Rosberget megszorongatta a mclarenes Montoya. A két pilóta fej-fej mellett érkezett meg az első kanyarba, s Rosberg tartotta helyzetét. Montoya azonban éles mozdulatot tett a kanyarban, s nekicsapódott a williams-szes pilóta oldalának, aki így nekiütközött a falnak és kiesett.

Montrealból Indianapolisba költöznek a csapatok, hogy egy hét múlva a legendás pályán mérjék össze a tudásukat. Fernando Alonso “elvégzendők listáján” ezúttal az USA Nagydíj következik, amelyet tavaly a Michelin abroncsokon futó csapatok bojkottáltak. Így a rajthoz álló hat autóból Michael Schumacher nyerte a csonka futamot. Idén várhatóan a kiugró formában lévő Alonso nyer.