A heroikus küzdelem végén a Palik – Darázsi páros a 21. helyre jött fel az összetettben (ez az eddigi legjobb magyar állás az autósoknál), a szakaszon pedig a Kis – Czeglédi duó alkotott maradandót 13. helyével (ez az eddigi legjobb magyar szakaszeredmény az autósoknál).

Bár biztosat még nem tudunk (a tegnap elrajtolt 143 autóból 68 időeredményét jelzi a szervezők rendszere), az már most valószínűsíthető, hogy az összetettben is nagyot ugranak majd előre.  Az RTL Motorsport Klub versenykamionjának legénysége, a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter trió is alaposan kitett magáért, a szakaszt 18. helyen fejezték be, az összetettben pedig feljöttek a 24. helyre. 

Palik László: “Horror volt ez a nap. Isteni csoda, hogy beértünk, de itt vagyunk. Összehasonlításképpen: mi általában a megadott ideális idő alatt teljesíteni tudtuk az eddigi szakaszokat. Tegnapra ez hét és fél óra volt. Én most néztem meg az eredménylistát – a Peterhansel ment közel nyolc és fél órát, és ő volt az egyedüli, aki még világosban kiért! A pálya 660 kilométer tömény homok volt, illetve a végén az utolsó száz kilométer volt tevefű. Ott ért minket a homokvihar, majd az eső is eleredt. Ráadásul eltörtünk egy féltengelyt, ami miatt egy órát álltunk, folyamatosan melegedett az autó, emiatt is időről-időre meg kellett állnunk, végül pedig rettegtünk, hogy kifogy a benzin, mert az utolsó kilométereken már nullán állt a mutató. Nagyon nehéz volt ez a nap, de azt hiszem, mi, magyarok büszkék lehetünk, hiszen egy motorosunk, három autónk és két kamionunk már beérkezett akkor, amikor a mezőny kétharmada még kint van a pályán.”

Farkas Nándor, a versenykamion navigátora: “Hosszú és nehéz szakasz volt. Már az első ellenőrzőpontnál ránk sötétedett, iszonyúan elkezdett fújni a szél, aztán az eső is eleredt, és tulajdonképpen a sarat dörgölte az ablaktörlő végig, semmit sem láttunk. Navigációs szempontból nem volt nagyon bonyolult a szakasz, inkább a GPS-re épült, volt, hogy 10-20 kilométerre jöttek a jelek. A kamion szerencsére jól bírta a gyűrődést, csak a fogyasztás lepett meg mindenkit. Rengeteg motort, autót, kamiont láttunk bent állni a pályán üres tankkal. Mi reggel hét óra felé érkeztünk meg a táborba.”