A verseny központja a – már jól ismert – dabasi Kardos-tanya, amiről elmondhatjuk, hogy mindenkinek egyik kedvenc pályája. Az I. RKB Kupán már köröztek ezen a pályán a négykerekesek, ezúttal minden nap teljesíteni kellett ezt a körpályás gyorsasági szakaszt.

Az elsÕ napon a bajnokságban vezetÕ Gál István remek formával mindkét szelektív szakaszt megnyerte. „Rég versenyeztünk, úgyhogy mindenkiben volt egy kis izgalom, nagyon vártuk már ezt a hétvégét. Az autó jól mÛködik, bár egy kicsit küszködtünk a motorral a szÛkítÕ miatt, de folyamatosan fejlesztjük. A mai nap után azt hiszem nyugodtan fogok aludni, és remélem holnap is ilyen jó lesz a verseny!”

Az elsÕ nap végén a második helyen az új csapatnál új autóval versenyzÕ Szabó Zoli – Tagai Robi páros állt. Saját elmondásuk szerint egyelÕre még finoman bántak az autóval: „Ismerkedünk még mindennel, ezért nem is akartuk nagyon széthajtani az autót. A bajnokság most mindennél fontosabb számunkra, amit lehet bevállalunk a pályán.” – mondta Szabó Zoli.

Csasztvan Balázs az elsÕ szelektív végén három keréken érkezett be a szervízbe, ugyanis az utolsó kanyarokban a jobb elsÕ felnije kiszakadt a helyérÕl. A második nap a maga öt gyorsaságijával (összesen 155 versenykilométer) alaposan átrendezte az addigi sorrendet. A nap negatív szenzációját a bajnokságban vezetÕ Gál István (Baba) produkálta: egy alattomos bukkanónál nem csupán autója szenvedett könnyebb sérüléseket, hanem navigátora, Oroszlán Tibor is, aki az arcát ütötte meg. Tibit kórházba vitték kivizsgálásra, ahol azt javasolták jegelje a zúzódást, majd hÕsiesen végigversenyezte a hétvégét.

Ugyanezen a gyorsaságin történt, hogy az egyik jelnél az addigi elsÕ négy autó igen csúnyán eltévedt, s mire visszataláltak a helyes ösvényre, Horváth Béla (Gombi) már átvette a vezetést, és ki sem engedte a kezébÕl a nap végéig. „Végre igazán összeállt az autónk, a legnagyobb probléma az volt vele, hogy nagyon koszos lett. Ez a helyezés a jó autón meg egy kis szerencsén múlt. De a holnapi nap még nagyon kemény lesz.” – mondta Gombi.

A második helyet szombaton kalandjai ellenére is a Gál – Oroszlán páros foglalja elt, míg harmadikként az ezúttal Bagics Róberttel induló Ács László szerezte meg. „Kicsit csalódott vagyok, mert az abszolút második helyre vártam magunkat. Az elsÕ két szelektíven jól mentünk, a harmadikon viszont eltévedtünk és idÕt vesztettünk. A navigátorommal is és az autóval is meg vagyok elégedve.” – értékelt a nissanos versenyzÕ.

Szabó Zoltánék a pénteki ezüstös pozícióból a negyedik helyre csúsztak vissza. Az elsÕ két gyorsaságin viszonylag jól mentek, a harmadikon viszont elÕször Babáéknak segítettek, majd eltévedtek, és a kettÕ együtt komoly idÕveszteséggel járt. Az utolsó két gyorson igyekeztek minél többet behozni a hátrányból, de a célban érthetÕen voltak nagyon csalódottak.

Az utolsó napon három gyorsaságin összesen mintegy 80 versenykilométer várt a mezÕnyre. A Gál – Oroszlán páros reggelre többé-kevésbé kiheverte fizikai és lelki sérüléseit, s mindjárt az elsÕ szelektíven visszavette az elsÕ helyet, amit aztán meg is tartott a nap (és a verseny) végéig. Gombiéknak így maradt a második hely, amivel a mercedeses páros elégedett is volt. Mögöttük ádáz csata dúlt a harmadik helyért Ács László és Szabó Zoltán között. Szabó a második gyorson behozta Ácsot, 5 kilométerrel az utolsó gyorsasági vége elÕtt viszont a kardánkereszt megadta magát, s Szabóék lecsúsztak a dobogóról.

Abszolút végeredmény:

1. Gál István – Oroszlán Tibor 04:04:15 2. Horváth Béla – Tóth György 03:45 perc hátrány 3. Ács László –Bagics Róbert 10:27 p.h. 4. Szabó Zoltán – Tagai Róbert 12:32 p.h. 5. Benyó Miklós – Maurer Péter 22:21 p.h. 6. Kristóf Márton – Hujber Imre 27:01 p.h. 7. Kéry Szilveszter – Szegedi Ferenc 27:31 p.h. 8. Lukács András – Ferke Viktor 31:02 p.h. 9. Zelkó Zoltán – Gráner Ferenc 01:05:03 p.h. 10. Liszi László – Rack György 01:21:57 p.h. 11. Murczin Zsolt – Szabó GyÕzÕ 03:48:58 p.h.

Benyóék egész hétvégi féltengely-kálváriája vasárnap is folytatódott, ráadásul az elsÕ gyorsaságin turbó nélkül voltak kénytelenek közlekedni, ennek ellenére az ötödik helyen értek célba. Kristóf Mártonnak mozgalmas napja volt: az elsÕ szelektív elsÕ kanyarjában fának mentek, a második gyorson eltévedtek, az utolsón pedig a hengereknek átlagosan a fele volt hajlandó muzsikálni, így összességében hatodikak lettek.

Kéryék – veszítenivalójuk nem lévén – a nap folyamán „gyÕzelem vagy halál” csatakiáltással közlekedtek, és a kilencedikrÕl a hetedik helyre jöttek elÕre. A szombati ötödik Murczin Zsolt autójában az elsÕ gyorsaságin a lengÕkar adta meg magát, kénytelenek voltak tehát a forfait büntetést igénybe venni. A G-Roby Kupa valószínÛleg fekete hétvége lesz a Liszi-Rack páros számára, ugyanis a pénteki napon eltévedtek és két GPS ellenÕrzÕ pontot is kihagytak. A páros az ilyenkor járó egy órás büntetést már képtelen volt ledolgozni, pedig a Mitsubishi jól szerepelt a mért szakaszokon, volt ahol al legjobb idÕt érte el. Lisziék így a tizedik helyen végzeztek és összesen 2 pontot kaptak, amellyel elvesztették a bajnoki abszolút második helyüket.