A legfrissebb felmérések szerint ugyanis a korábbi várakozásokkal ellentétben egyáltalán nem csökkent a sorozat nézettsége az öreg kontinensen. Sőt, az öt legnagyobb európai piacon az egy esztendővel korábbinál öszszességében jóval többen kísérték figyelemmel a televíziók előtt az idény első három versenyét – írja a GrandPrix.com.

A legnagyobb nézőszám-emelkedést Nagy-Britanniában mérték, ahol – nagy valószínűség szerint a világbajnoki címre is esélyes Lewis Hamilton színrelépésének köszönhetően – volt olyan verseny, amelyet 27 százalékkal többen követtek, mint 2006-ban. Nem panaszkodhat a száguldó cirkuszt Olaszországban közvetítő Rai sem: a bahreini versenyt 11,1 millióan nézték az országban, többen, mint az előző idény bármelyik futamát. A Bahreini Nagydíj rekordot döntött Spanyolországban is, ahol 6,7 millióan voltak kíváncsiak az eseményre, egymillióval többen, mint egy évvel korábban.

Michael Schumacher távozása főként Németországban érezhető, itt a sorozatot közvetítő RTL 10 százalékos visszaesésről számolt be. A francia nézők azonban – a Renault gyengélkedése ellenére – kitartanak: az első három futamot körülbelül ugyanannyian kísérték figyelemmel, mint tavaly.

Stagnál, enyhén csökken egyelőre a nézettség hazánkban is – számoltak be lapunknak a sorozatot közvetítő RTL Klubnál. Az első három versenyre összesen 3,7 millióan voltak kíváncsiak, ez 500 ezerrel marad el az egy esztendővel korábbi nézőszámtól. A két kora reggeli futamot – a hajnali és a délutáni közvetítés során összesen – közel 1,3 millióan nézték, míg a délután élőben közvetített Bahreini Nagydíjra 1,1 millióan voltak kíváncsiak.