A Monte-Carlo utcáin megrendezett futam talán a versenynaptár legfontosabbja, amiről maga Bernie Ecclestone is úgy tartja, hogy soha nem hiányozhat a versenynaptárból. A nagy szponzorok vezetői mindig itt, ekkor adnak találkozót partnereiknek, így különösen fontos a csapatoknak, hogy jól teljesítsenek, megmutassák befektetőiknek, hogy jó helyre adták pénzüket.

A 2006-os futamot az idei évben már a McLarent erősítő Fernando Alonso
nyerte meg, s valószínűleg az előző nagydíjakhoz hasonlóan ezúttal is a
Ferrari és a McLaren osztozkodik a dobogós helyeken. A BMW továbbra is a harmadik legerősebb csapat a mezőnyben, de nem sokat várnak ettől az extrém lassú monacói versenytől. Amit igazán vár a csapat, az a következő futam Montrealban, ami nagyon gyors versenynek ígérkezik. Ott szeretné bizonyítani, hogy a BMW-vel idén számolni kell. Miközben a gyorsaság, így a motor teljesítménye nem számít ezen a pályán, az aerodinamikai tapadás és az, hogy a motor kis fordulatszámon is jól teljesítsen, annál inkább. A csapatok az autók jobb tapadása érdekében módosítják szárnyaikat, míg például a BMW autói első szárnyain változtat, a Red Bull várhatóan flexibilis hátsó szárnyakkal versenyez majd.

Ami a címvédő világbajnok Renault csapatot illeti, nehezen kezdődött a
szezon a két pilóta, Giancarlo Fisichella és Heikki Kovalainen számára. A
Fernando Alonso utáni űrt egyikük sem tudta betölteni és a csapat sokat
küszködik a Bridgestone abroncsok miatt. A Spanyol Nagydíjtól sokat várt
Flavio Briatore csapatfőnök, de üzemanyag-töltési problémák miatt nem
sikerült a kettős pontszerző hely.

A verseny és a pálya

A szűk és kacskaringós utcák miatt elég kicsi az átlagsebesség, mégis a
versenyautók helyenként 290 km/órás sebességet is el tudnak érni. Emellett itt nincsenek kavicságyak és a szűk pálya miatt nincs nagyon hely a hibázásra. Aki hibázik, az nagy árat fizethet, akár azt hogy kiesik a
versenyből. A motorerő nem játszik ezúttal különösebben nagy szerepet, de fontos lesz, hogy az autónak jó legyen a húzása a kanyarokból kijövet és ami még fontosabb, az autó jól vezethető legyen.

Technikai szempontból fontos, hogy a versenyautóknak nagy legyen a tapadása, a pálya finom tavaszi autóbeállítást igényel. A Grand-Hotel kanyar a verseny leglassabbja, amelyet nagyjából 40 km/órás sebességgel vesznek be a pilóták.
A pálya leggyorsabb része a híres alagút, ahol a sebesség akár a 300 km/órát is elérheti.

2006-ban Fernando Alonso (Renault) nyerte meg a futamot. Ideje 1’43″43.116 volt. A körrekordot Michael Schumacher (Ferrari) tartja 1’14.439-es időeredménnyel még 2004-ből. A második helyen Juan-Pablo Montoya (McLaren) ért célba, míg a bronzérmes hely a Red Bullal versenyző David Coulthardé lett.