A motorral versenyző spanyolt ugyan az eset után a helyszínen ápolták, de mivel állapota nem javult, ezért szombaton Alicantéba szállították, ahol vasárnap éjszaka elhunyt.

Az orvosok elmondása szerint, a 40 éves pilótának magas láza volt, és már nem tudtak segíteni rajta. Pérezt a balesete után egyből Dakar egyik kórházába szállították, ahol az ottani orvosok eltávolították a lépét és az egyik veséjét, amelyek az esés következtében súlyosan megsérültek.

Szombaton aztán helikopterre rakták a versenyzőt, hogy elszállítsák, de a járműnek egy másik sérülthöz is le kellett szállnia, amely miatt időt veszítettek a kórházba szállításnál. Feltehetőleg ez a késedelem is végzetesen hatott Pérez szervezetére, aki másnap éjszaka a kórházban meghalt. A versenyzőn hétfő délután végzik el a szükséges boncolást, hogy megállapítsák a halál pontos okát.

A 41 éves Péreznek ez volt a negyedik Dakar-ralija.