A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silvestone után a Formula-1-es világbajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi. A csapatok és pilóták kedvelik az amerikai versenyeket, így többek között Michael Schumacher is hamarabb kiutazott a feleségével, hogy egy kicsit pihenjen a verseny előtt. Schumacher szerint még túl korai lenne a világbajnokság sorsáról beszélni.

“Az ilyen kihívások a véremben vannak, és nagyon élvezetesek is lehetnek” – nyilatkozta lakonikusan. A címvédő világbajnok Alonso viszont annak ellenére, hogy még soha nem végzett dobogós helyen Montrealban, idén spanyol, monacói és brit győzelmét követően feni a fogát az aranyérmes helyre.

“Kanada egyike azon versenyeknek, amely az “elvégzendők listáján” szerepelt a szezon elején. Így nagyon hajtok majd annak érdekében, hogy jó eredményt érjek el” – nyilatkozta magabiztosan a spanyol pilóta, aki legnagyobb ellenfélnek a Ferrarit tartja.
“Tavaly olyan csapatok ellen harcoltunk, melyeknek megbízhatósági problémái voltak – de ez nem történik meg a Ferrarival. Minden versenyen jó helyezést érnek el, és Kanadában is igen erősek. Így küzdünk, agresszívek leszünk és persze új alkatrészeket szerelünk az autóba, amelyekkel majd a határon autózunk. Ez az egyetlen hozzáállás, amellyel rajthoz állhatunk az idei szezonban”- tette hozzá eltökélten.

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi a motorokat. Ennek ellenére a pálya nem kíván meg sokszor teljes gázzal futást, így ez egy kicsit kíméletesen hat a motorokra. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani.

Ami az autókat illeti, az üzemanyag felhasználás kritikus Kanadában. Ez az a futam ugyanis, ahol a csapatok a legtöbb üzemanyagot használják fel, így ezen a pályán a legfontosabb a megfelelő üzemanyag-stratégia. A Renault istálló segítségére lesz ezúttal is üzemanyag szállítója, az Elf, amely külön erre a gyors pályára és várhatóan változó időjárású versenyre alkalmas üzemanyaggal és motorolajjal látja el a csapatot. El is kell a segítség az enstone-i csapatnak, hiszen tavaly mindkét autó kiesett a versenyből. Idei domináns formáját látva azonban annyira nem kell sajnálni a kék-sárgákat, hiszen várhatóan e verseny favoritja is a csapat sztárpilótája, Fernando Alonso lesz.

A pálya és a verseny

A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy a pálya nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények folyamatosan javulnak, így még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. Jó csúcssebességre is szükség van, mivel ezáltal a pilóták a hosszú egyenesek végén előzni tudnak. Két előzési lehetőség van a pályán. Ami negatívum, az az, hogy a pálya nagyon igénybe veszi a fékeket. A kemény kanadai tél helyenként buckássá tette a pályát, így azokat figyelembe kell venni az autóbeállításkor.

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 25-én helyi idő szerint 13 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. Bár 2004-ben zsinórban harmadszor Michael Schumacher nyerte meg a Kanadai Nagydíjat, tavaly Kimi Räikkönen letaszította őt képzeletbeli trónjáról, hiszen ő győzedelmeskedett az eseménydús futamon. A finn pilóta ideje 1’32″09.290 volt. A második és harmadik helyen a két ferraris, Michael Schumacher és Rubens Barrichello ért célba. A körrekordot Rubens Barrichello tartja 1″13.622-es időeredménnyel.