“A világgazdaság állapotának hirtelen romlása arra késztet bennünket, hogy szorosabban fogjuk a kiadásainkat” – közölte a japán cég. A Mitsubishi 26-szor vett részt a Dakar-ralin, 12 győzelméből hetet 2001 és 2007 között sorozatban ért el.

A mostani már az ötödik ilyen jellegű bejelentés, amely japán autó-, illetve motorgyártóhoz kötődik: decemberben a Honda jelezte, hogy kiszáll a Formula-1-ből, majd a Suzuki és a Subaru hagyta ott a rali-világbajnokságot, januárban pedig a Kawasaki közölte, hogy nem vesz részt a gyorsaságimotoros-vb idei sorozatában.