Ebben a legjelentősebb szerepet a Fiesta játszotta 1.040 darabos regisztrációval, amelyből egy hónap alatt soha ennyi még nem került új tulajdonosához. Az októberi rekord értékesítésben elsősorban a személygépkocsik vitték a prímet. A Fiestából 143,56 százalékkal több lett regisztrálva, mint tavaly ilyenkor, a Fusion-ből 120,22 százalékkal több (196 darab), a Focusból pedig közel ugyanannyi (497 darab). Ennek eredményeként a Ford-személygépkocsikból 1.929 darabot, azaz 49,77 százalékkal többet regisztráltak ebben a hónapban, mint tavaly októberben.

A kis- és közepes haszongépjárműveket is figyelembe véve összesen 2.166 darab Ford gépjárművet regisztráltak októberben Magyarországon, ami 36,83 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az év első tíz hónapjában összesen 16.423 darab Ford gépjármű kelt el, ez 16,67 százalékos növekedést jelent 2004 azonos időszakához képest, abban az időszakban, amikor a teljes magyar autópiac – a személy-, a kis- és a közepes haszongépjárművek regisztrációját is figyelembe véve – 4,3 százalékkal csökkent.

Ez azt is jelenti, hogy a 16 legnagyobb importőr között a Ford a második legnagyobb növekedést elért márka Magyarországon, s a januári-októberi időszakban elért 9,2 százalékos piaci részesedéssel harmadik az importőrök rangsorában. Az elmúlt tíz hónap eredményeiben a legnagyobb súllyal a 31,04 százalékos növekedést elért Fiesta (4.914 darab), a 109,23 százalékos növekedést felmutató Fusion (1.473 darab), a 6,21 százalékos növekedést realizált Focus (4.992 darab), az eladásait szinten tartó Transit (1.636 darab), illetve az értékesését 151,37 százalékkal növelő Ranger (460 darab) szerepelt. “Nagyon nagy büszkeség számunkra, hogy októberben minden idők legjobb havi eladásait értük el Magyarországon” – hangsúlyozta Laky Andrea, a Ford Motor Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

“Bízunk abban, hogy ez a lendület az év végéig kitart, s dolgozóink, illetve a Ford márkakereskedések munkatársai méltán ünnepelhetik majd december utolsó napján egy sikeres év lezárását” – tette hozzá.