A harmadik negyedben 2,1, a negyedikben már 13,3 százalékkal kevesebb kocsit írtak át hazánkban, mint egy esztendővel korábban. Az 53 üzleti partnerrel dolgozó cég a márkakereskedőitől úgy értesült: februárban már 25-30 százalékos volt az elmaradás a tavalyihoz képest.
Ugyanakkor az is látható, hogy azok közül, akik nem engedhetik meg maguknak az új autót, egyre többen garanciával viszik a használtat. A Weltauto által tavaly eladott 10 600 kocsi egyharmada kelt el garanciával, most pedig már a 40 százalékot is meghaladja az ilyen irányú elvárások aránya.
Az Eurotax katalógus szerint egyébként november eleje és január vége között 17 százalékkal csökkent a használt gépkocsik átlagos árszintje, manapság azonban már – kategóriától függően – 20-25 százalékkal olcsóbban kaphatók az autók, mint fél éve. Emiatt az autólízingcégek ódzkodnak attól, hogy a kocsikat visszavegyék azoktól, akik túlvállalták magukat, és nem tudják fizetni a részleteket. Inkább a futamidő meghosszabbításában próbálnak megállapodni az ügyfelekkel, illetve ingatlanra terhelik a hitelt – mondja Lévai Gábor, az 56 tagú Magyar Lízingszövetség főtitkára.
Pedig éppen most létesít vállalatot a nem fizetett részletek miatt a lízingcégekhez visszakerülő kocsik árverezésére az autókereskedő Cél Motors. A tervek szerint az első árverést áprilisban tartják a cég Szállás utcai telepén, mégpedig kétféle módon: lesz egy a viszonteladók, bontók és szervizek, egy másik pedig a lakosság számára – tájékoztatta lapunkat a Cél Motors illetékese, kiemelve, hogy minden kocsi állapotfelmérés után kerül aukcióra, és az állapotlapot a vásárlók letölthetik az internetről. Maga az árverés is követhető lesz a világhálón.
Az internetes aukciót már korábban bevezették egyes lízingcégek, illetve árverésre szakosodott vállalkozások. Értesüléseink szerint újabban megnövekedett a forgalom ezeken a portálokon.
Jó ideje azt hallani, hogy évente 40 ezer kocsi került vissza a finanszírozó intézetekhez, mert tulajdonosuk túlvállalta magát, s nem tudta fizetni a részleteket. Lévai Gábor szerint a találgatáson alapuló szám nyilvánvaló túlzás.
A szövetség még csak áprilisra tervezi ugyan az első, a teljes piacot lefedő kimutatás elkészítését, a főtitkár azonban úgy véli, eddig évente legfeljebb 20-25 ezer autóról lehetett szó.