A hirdetők érdekeit úgy védik, hogy a bérlőknek vállalniuk kell: naponta legalább 30 kilométert tesznek meg, nem hagyják el Budapestet, nem hajtanak autópályán, és háromnaponta visszahozzák a kocsit ellenőrzésre, tisztításra.

Minderről 2003 decemberében adtunk először hírt, s aznap értesítést kapott lapunk egy hasonló kezdeményezésről, amely már januárban akart indulni 50 Fiat Puntóval. Varga Szabolcs, a bejegyzés előtt álló Reklámautó Kft. képviseletében elmondta, hogy egy angol befektetői csoport, a Smilegroup áll a háttérben, amely azt tervezte, hogy négy helyszínen (Prága, Pozsony, Budapest és a horvát tengerpart) indítják az első fél évben az autókat. A hirdetők részéről azonban nem tapasztaltak kellő érdeklődést. A hirdetőknek csak akkor tudnak megfelelő megjelenést biztosítani, ha az egész flottát elláthatják reklámjukkal. Ezért már csak Pozsony és Budapest szerepel a tervekben, s már az is eldőlt, hogy a 30-30 autó nem Fiat lesz.