Az egyszerre hatékony és nagyteljesítményű erőforrások vezető gyártójának pozicióját a BMW idén öt motorja hat díjával őrizte meg. A háromliteres, soros, hathengeres, kettős turbófeltöltővel és második generációs, közvetlen befecskendezéssel szerelt motor már másodszor kapta meg a fődíjat. A 3-as sorozatban, valamint az 1-es Coupéban és Cabrio-ban, illetve az új X6-ban alkalmazott 306 lóerős erőforrás megvédte tavaly elnyert címét a 2,5 – 3,0 literes kategóriában is.

Mindeddig összesen egy motor tudott egymás után két évben is az összesített lista élére állni és elnyerni a Nemzetközi Év Motorja címet. Ez a BMW ötliteres V10-es erőforrása volt, amely az M5, M5 Touring, M6 Coupé és az M6 Cabrio modellekben kap helyet, és 2005-ben illetve 2006-ban is megszerezte az első díjat. Ez az 507 lóerős motor idén a 4 liter fölötti kategóriát nyerte meg. A BMW M GmbH további győztest is állíthatott: az új BMW M3-asból ismert, 420 lóerős V8-as motor nyerte meg a 3 – 4  literesek kategóriáját. Ezen felül, a BMW 123d-be szerelt, vezérelt töltésű ikerturbóval és harmadik generációs közös nyomócsöves befecskendezéssel szerelt, kétliteres dízelmotor kapta meg a Legjobb Új Motor díjat. Sőt, a kettős (Twin-Scroll) turbófeltöltős, 1,6 literes négyhengeres, MINI Cooper S-be szerelt motor is megismételte tavalyi 1.4-1.8-as kategóriagyőzelmét.

A díj történetében először nyerte el dízelmotor az Legjobb Új Motor elismerést. A 204 lóerős, négyhengeres, vezérelt töltésű ikerturbóval szerelt dízel a teljesítmény és a hatékonyság összhangjáért kapott díjat: a világ első teljesen aluminiumból készült dízel erőforrásaként több, mint 100 lóerő/liter fajlagos teljesítményre képes. A 123d ugyanakkor 5,2 liter/100km-es fogyasztással és 138 g/km-es széndioxid-kibocsátással is büszkélkedik, így jól példázza a BMW Hatékony Dinamika (EfficientDynamics) rendszer hatékonyságát.

Az idén nyert hat trófeával a BMW csoport folytatta vezető szerepét a Nemzetközi Év Motorja versenyben, amely immár tizedik éve tart. A soros, hathengeres idei elismerése pedig a hatodik fődíj a BMW számára a díj történetében. Az is figyelemre méltó, hogy a díjak alapján a bajor konszern a kisautók motorjaitól egészen a nagyteljesítményű autók erőforrásaiig a legjobbat gyártja.

Az Év Motorja díjakat 1999 óta egy, a legfontosabb autós újságírókból álló, nemzetközi zsűri ítéli oda. Ebben az évben 32 országból 65 újságíró vett részt a díj odaítélésében, köztük Magyarország, illetve az Egyesült Államok, Japán, Kína, Oroszország, India, Németország, Franciaország, Új-Zéland, Korea, Dél-Afrika és idén Románia és Lengyelország képviselői is. A díjakat tizenegy kategóriában és összetettben osztották ki. A díjátadó ceremóniát május 7-én a „Motor EXPO 2008” keretében tartották meg.