Minden eddiginél nagyobb méretű kijelzőt szerel villanymotoros csúcsmodelljébe majd a Mercedes-Benz, mindezt pedig akkor teszi, amikor az EuroNCAP tagszervezetei épp azt fontolgatják, hogy a vezető figyelmének elterelése miatt az érintőképernyős rendszereket is be kellene vonni az újautók biztonságának vizsgálatába… A német cégnél úgy igyekeznek csökkenteni ezt, hogy kamera figyeli a sofőr tekintetét, és leállítja az utas előtt lejátszott mozgóképet, ha arra tekint a járművet irányító személy. Az érintéses mellett hangvezérlésre is lehetőség van, de ez a funkció továbbra se lesz elérhető magyarul.

A Mercedes-Benz EQS nevű villanymotoros luxusautó kapja meg az egy hatalmas üvegpanel mögé rejtett három nagy méretű kijelzőt – műszeregység, központi és utas előtti monitor – rejtő Hyperscreent, amellyel kapcsolatban adatvédelmi aggályok is felmerülhetnek, hiszen az MBUX digitális segéd előre szól a rokonok közelgő születésnapjáról, tehát nem csak a párosított telefonról származó naptárbejegyzéseket figyeli. Arról, hogy a még Mercedes-Benz viszonylatban sem olcsó autóban megfelelő legyen a minőségérzet, alumínium-szilikáttal kezelt karcolásálló üveget használnak, amelyre aztán egy tükröződést csökkentő majd egy tisztítást megkönnyítő bevonatréteget visznek fel. A Hyperscreen és az MBUX működtetésére szolgáló számítógép 8 processzort és 24 Gb Ram-memóriát használ.