Az eredetileg tervezett gyártási darabszámokat módosítani kellett, hogy megfeleljenek a kereskedők által felvett rendeléseknek. Ennek eredményeképpen a Škoda Auto tervei szerint év végéig több mint 20 ezer Roomster készülhet. „A modell Genfi Autószalonon tartott premierje után mind a szakértőktől, mind a potenciális vásárlóktól rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk már az első pillanattól kezdve és büszkén ismerjük be, hogy a Roomster iránt támadt hatalmas érdeklődés meghaladta a várakozásainkat,” – mondta Martin Jahn, a Škoda Auto humán erőforrásokért, munkaügyekért felelős igazgatótanácsi tagja. „ A modern forma, az innovatív utastér, a kitűnő vezethetőség és mindazok az ötletes megoldások, amelyek a szárnyas nyílvesszős logóval rendelkező autókra jellemzőek, bizonyítják, hogy jó utat választottunk. Ráadásul a Roomsternek köszönhetően elképzelhető, hogy idén már félmillió autót gyárthatunk, ami egy újabb fontos mérföldkő lenne a gyár életében” – mondta Jahn.

A Roomster sorozatgyártása március végén kezdődött meg, Csehországban június óta kapható az autó. Az anyaország után a járművet folyamatosan vezették be a többi országban, így Németországban, Szlovákiában, Franciaországban, Ausztriában és Nagy-Britannia területén. A gyártókapacitás bővítése miatt a vállalat új dolgozókat alkalmaz, 1300 ember már munkába állt Kvasiny-ban, az év végig pedig további 600 ember követi őket.

A Škoda Auto összesen több mint 26 ezer embert foglalkoztat három csehországi gyárában.