A Görög Olimpiai Bizottság hivatalos partnereként a Volkswagen 18 járműből álló flottát bocsát rendelkezésre, amelyek az első szakaszon, hat napon át kísérik az olimpiai lángot. Az olimpiai fáklya útja egyfajta hidat alkot az antik és a modern kori olimpiai játékok között. A Volkswagen büszkén vállalja és megtiszteltetésnek veszi, hogy támogathatja a béke és a népek kapcsolata e fontos szimbólumának útját.

Minos Kyriakou, a Görög Olimpiai Bizottság (HOC) elnöke és a Volkswagen március 13-án, hivatalos sajtókonferencia keretében mutatták be a járműflottát. A Volkswagen és a HOC ennek keretében jelentette be a görög népnek szóló és az Olimpiára szánt, összesen 2008 élő fából álló adományt. Az elmúlt nyár súlyos erdőtüzei jelentős károkat okoztak az antik sportlétesítmények környékén, s eddig Olümpiában már mintegy 2000 facsemetét ültettek el. Az utolsó példányokat az olimpiai láng hivatalos fellobbanásának előestéjén egykori olimpiai bajnokok és más ismert nemzetközi személyiségek ültetik el, mint például Nadine Ernsting jégkorongozó és Alekszej Nyemov orosz tornalegenda, vagy éppen „Frankie“ Cheng kínai autóversenyző.