A termékek közvetlenül a www.smart.com vagy a www.smart-store.com. oldalon találhatók. Az online-shop éjjel-nappal nyitva áll a vásárlók előtt.

„A smart termékkollekció új online ajánlatával a márkához hűséges, internetkedvelő ügyfeleket célozza meg. Online ajánlatunk egyben értékesítési partnereink kínálatát is bővíti, és egy kattintással elérhetővé válunk minden vásárlókedvű ügyfelünk számára“ - nyilatkozta Anders Sundt Jensen ügyvezetőségi tag, a smart marketing és értékesítési terület felelőse.

A választék széles és sokszínű, szinte mindent tartalmaz, amire az utazónak szabadidejében vagy utazás közben, napnyugtától naplementéig szüksége lehet: cappuccino csészét a teraszon elfogyasztott reggelihez, nagyméretű, puha tapintású bolyhos törölközőt a fitness órára, kényelmes strandszandált és napszemüveget. Vásárolhatunk kellemes viseletű mellényt a hűvös nyári estékre; és a smart roadster csomagterébe pontosan illeszkedő kézikocsit az ajándékok tárolására. És

végül, de nem utolsósorban megvehetjük azt az egyedülálló fém vagy kaucsuk szíjas órát, amelyet a smart-Design-Team speciálisan a smart forfour-hoz tervezett és készített, és amelyet kizárólag a smartnál lehet beszerezni.

A “Hot Deals” rubrikában további érdekes, és különösen kedvező árú ajánlatokat találhatunk. Az online-shop Németországban április 20-án nyílt meg. A többi európai országban, így Svájcban, Ausztriában, Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, Hollandiában,

Belgiumban és Luxemburgban június 15-ével indul el az értékesítés.

A fizetés hitelkártya terheléssel, előrefizetéssel és természetesen smart Visa kártyával is történhet. A kiszállítást Németországon belül a DHL végzi, a megrendelt árut a rendeltetési helyre maximum hét munkanapon belül juttatja el.

A smart ügyfeleket erősen meghatározza az internethez való szoros kötődés. A smartot vezető ügyfelek majdnem fele rendelkezik internet hozzáféréssel otthonában és munkahelyén. Ebből kiindulva logikus ötletnek tűnt, hogy a jármű interneten történő megvásárlásának lehetősége után az ügyfelek a smart termékkollekcióhoz is ezen a médiumon keresztül juthassanak hozzá. A smart termékkollekció értékesítési partnereken keresztül történő forgalmazása természetesen a jövőben változatlanul folytatódik.

Az először 1998-ban a smart centerekben megjelent smart termékkollekció sikerét két szám is meggyőzően igazolja: az elmúlt négy év forgalma több mint kétszeresére emelkedett, ugyanebben az időszakban a kínált termékek választéka pedig majdnem 250 százalékkal nőtt.