A többi országra második lépcsőben kerül majd sor. A 2004. szeptemberi piacra dobása óta a Logan értékesítése a közel 40 ezer megrendeléssel kitűnően indult. A forgalmazás első öt hónapjában a Logan több mint 20 ezer eladott példánnyal büszkélkedhet a hazai piacon – Romániában –, ahol 2004. végétől ebből a gépkocsiból kelt el a legtöbb.

Ezt a sikert továbbiak követték azokban az országokban, amelyekben 2004. októbere óta sorra dobták piacra az autót. A Logant jelenleg a közép-kelet-európai országok legtöbb piacán (Boszniában, Horvátországban, Magyarországon, Macedóniában, Moldáviában, a Cseh Köztársaságban, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Lengyelországban), valamint Törökországban, Szíriában és Libanonban forgalmazzák.

2005-ben a Logant több mint húsz országban fogják piacra dobni, köztük Oroszországban és Marokkóban, ahol a gépkocsit helyben fogják gyártani.

A Logan fogadtatása beváltotta a gépkocsi tervezésekor hozzáfűzött reményeket: korszerű és erős családi járművel szándékoztak előállni a nyugat-európai szegmensen kívül eső, növekedésben lévő piacokon, ahol az autó új, potenciális vásárlói réteg számára válik majd elérhetővé. A Dacia-projekt tanulmányozását 1998-ban kezdték el a Renault szakemberei, és már a kezdetektől hármas cél lebegett a szemük előtt: az ár, a megbízhatóság és a tartósság ötvözése a Renault-technológia legjavának felhasználásával. Ez a program teljes egészében beleillik a Renault Csoport célkitűzésébe, amely 2010-ig évi 4 millió gépkocsi eladását irányozza elő.

A nyugat-európai piacokon végzett felmérések azt mutatják, hogy a Logan potenciális vásárlóinak többsége csak egy gépkocsival rendelkezik. Mindazonáltal a Logan különféle vásárlói réteget hivatott megcélozni. Egyesek a gépkocsi funkcionális oldalát részesítik előnyben, így például a családok a modell nagy belső terét és méretes csomagterét tudják jól kihasználni, amelyet a piacon egyedülálló ár-érték arány egészít ki. A Logan ugyanakkor magához az autó egyszerűségéhez és erejéhez vonzódó vevőkört is képes meggyőzni, különösen a nagy városi központokon kívül lakók személyében. De ide sorolhatók a több gépkocsival rendelkezők is, akik a Loganban találhatják meg az ideális második gépkocsit. A Logan értelemszerűen azokat az ügyfeleket is megszólítja, akik számára a gépkocsi ára a meghatározó vásárlási tényező. A fiatal vezetők első gépkocsi vásárlásakor az autó vételára az elsődleges szempont, ezzel a modellel egy olyan új személyautó szolgáltatásainak az előnyeit élvezhetik, amely minden területen megfelel az európai normáknak.

A Logant három felszereltségi szinttel kínálja a gyár (Logan, Ambiance és Lauréate), amelyek egész Nyugat-Európában azonosak. A Daciákat Nyugat-Európában a Renault-hálózat fogja forgalmazni, amely a világnak ezen a részén egyike a piacvezető márkáknak, hiszen 2004-ben 10,8%-os részesedést tudhatott magáénak. A hálózat azon tagjai, akik a forgalmazásban részt kívánnak venni, elláthatják a szerviz-szolgáltatásokkal járó ügyfélszolgálati teendőket is. Választásukat egy, a szalonon kívül elhelyezett egyedi tájékoztató tábla fogja jelezni, amely kiemeli majd a Dacia-emblémát. A bemutatótermeken belül a Dacia számára saját elkülönített rész kerül kialakításra, amely a márka színeit fogja viselni. A Renault-hálózaton keresztül történő forgalmazás lehetővé teszi, hogy a Dacia-ügyfelek is a legmagasabb szintű szolgáltatásokban és szervizelésben részesülhessenek, köszönhetően a hálózat területi sűrűségének.

A Renault pénzügyi szolgáltatásai, amelyeket az RCI Banque (RCI Bank) és fiókintézményei biztosítanak, országonként egyedileg változó pénzügyi megoldásokat kínálnak a jövendő Logan-tulajdonosoknak. A Renault Ügyfélszolgálata biztosítja, hogy a Dacia-partnerek ugyanolyan minőségi kiszolgálásban részesüljenek, mint a Renault-ügyfelek. A Dacia ügyfélszolgálat a Renault-szervizek minőségi előnyeit is kihasználhatja. Ez vonatkozik többek között a műszaki csapatok továbbképzésére, és a Renault telefonközponttal összekötött online javítási módszerekre. Ezen kívül a Renault logisztika a cserealkatrészek tekintetében is a Dacia szolgálatára áll.

A Dacia cserealkatrészeket központi raktárakban tárolják a párizsi agglomerációban, és a hálózaton belüli kiszállítás maximum 48 órás határidővel történik. A Dacia a Renault alkatrész- és tartozék részlegének támogatásával kifejlesztette saját teljes tartozék-kínálatát (vonóhorgok, tetőcsomagtartók, sárfogó-gumik…).