Az autótakarításhoz mindenki saját trükköket vet be, ez az amerikai hölgy azonban megújította a „szakmát”. Felesleges szórakozni a külső és belső szépítgetéssel külön, ha egyben is le lehet tudni!
Megrázó képsorok! A tanulóvezető összekeverte a pedálokat, három ember meghalt
Egy 19 esztendős kínai lány épp a jogosítványát próbálta megszerezni, ám túlságosan is izgult. A tanulóvezető összekeverte a pedálokat, és egy csatornához érve a gázra taposott, majd lerohant az autóval a szakadékba. A kocsiban négyen utaztak vele együtt, ebből hárman meghaltak – köztük a vezető is –, egyikük pedig jelenleg is kórházban fekszik, életveszélyes állapotban. Vigyázat, felkavaró képsorok!
Csalt a károsanyag-kibocsájtással a Harley-Davidson, 15 millió dollárt fizet
Tudnia kellett a H-D-nak, hogy nincs annyi verseny-motorkerékpár, ahány teljesítménynövelő készletet értékesített.
Gyémántberakásos szuperautó után villanymotoros egyterű
Első volt a gyémántberakásos szuperautóval a W Motors, amely most egy kínai megrendelőnek készített villanymotoros, 7 személyes egyterűt.
Nem sokat tudunk a McLaren MSO HS-ről. Minek is? Az összeset eladták!
A McLaren MSO High Sport nevű autóról azért nem közöl minden részletet a gyár, mert mind a 25 példánynak már megvan a tulajdonosa, szóval nem kell hírverés neki.
Turbómester a BMW-től
Májusban mutatkozott be a BMW 2002 Hommage tanulmány, amely új megjelenéssel debütált az USA-ban.
A legkülönlegesebb luxusautó a Scaldarsi Emperor
A kanadai/szaúd-arábiai Scaldarsi Motorsnak egy célja volt: létrehozni a világ legkülönlegesebb luxusautóját. Nem feltétlenül a legszebbet...
A jövő luxusa: analóg műszer és a szupergyors töltés
A Mercedes-Maybach 6 nevű tanulmányautónak nem is a formája, hanem a töltési rendszere a különlegesség.
Budapest-Nordkapp-Budapest: 8633 kilométer 125 kcm-es Danuviával – utánfutóval
A nagy utazásról szóló beszámoló eredetileg az Autó-Motor 1969/17, 18, 19 és 20-as számában jelent meg.
Megnyílt a világ legnagyobb Bentley-kereskedése
Dubaiban nyitotta meg kapuit a 7000 négyzetméteres bemutatóterem, amelyben grafikai megjelenítésre alkalmas vízfüggöny is található.