Bo Andersson baráti látogatáson járt Csecsenföldön, ahol egy kormányülésen tájékoztatta Ramzan Kadyrov-ot a Lada terveiről. No és vitt ajándékba egy Largus VIP-t is!
Oroszországban legtöbbször bosszúból gyújtják fel az autókat
Az orosz Belügyminisztérium összesítette, milyen okokból égtek ki az autók a legtöbbször.
A kínai hatóságok árrögzítés vádjában bűnösnek találták a Mercedest
Egy tartományi hatóság már kimondta, hogy mesterségesen magasan tartotta árait a Mercedes Kínában, a központi vizsgálat még folyamatban van.
Kiszámolták, mennyire jó a jármű-jármű kommunikáció, és hogy mindez mennyibe kerül majd
Az Egyesült Államokban megkezdték a jogszabály-előkészítő munkát, amelynek célja a jármű-jármű kommunikáció kötelezővé tétele az újautókban.
Nem megy a körbekanyar a Range Rover pilótának
Szemmel láthatóan nem képes feldogozni a Range Rover sofőrje, hogy a körforgalom segítségével meg tud fordulni.
Elkészült az elektromos Saab – a béreket meg nem tudja időben fizetni a NEVS
Kérdés, lesz-e autó a Saab 9-3 EV-1-ből, mert ennek megmutatásával egy időben azt is bejelentették, hogy késnek a bérek kifizetésével.
Guruló gáz- és illemtan
A korlátolt kodás által felelevenített történet először az Autó-Motor 1964/24-es számában jelent meg.
Egy mai autó, ami valójában régi klasszikus: Effeffe Berlinetta
Egy olasz testvérpár a régi példát követve kezdett autókat gyártani, az Effeeffe Berlinetta egy gyári új veteránautó.
Mini Golf lett a VW kis rókája
Megújult a VW Fox, és annak orra szakasztott mása a kompakt Golf-nak. Sikerült a műtét, hiszen ez volt a szándéka a formatervezőknek.
Újra lesz Lotus Omega?
Egy szabadidő-autó és egy nagy teljesítményű limuzin szerepel a Lotus Cars termékbővítési tervei között. A Porschénak bejött a váltás...