Craiovában elkészült a 400 ezredik Ford EcoBoost erőforrás, amit azzal ünnepeltek, hogy egy gyári támogatással menő pilóta az üzemcsarnokban pörgött egy keveset Fiestájával.
Több mint 15 új elektromos és hibrid VW jön a következő négy évben – Kínában
Mivel a távol-keleten a kormányzat hathatós eszközökkel segíti a hibrid és elektromos autók terjedését, a Volkswagen is oda koncentrálja erőit.
Megújult a Hyundai nagy szabadidő-autója
Megfiatalodott megjelenéssel és tisztább üzemű dízelmotorral jön a felfrissített Hyundai Santa Fe.
Egy harmadik és egy hetedik hely Norbi moszkvai eredménye
Hetedik lett Michelisz Norbi a moszkvai első futamon, ahol hamar bemerevedtek a viszonyok. A második harmadik helyezést autózott össze nagy küzdelemben.
Húz, mint a mozdony
Malaga hegyes-völgyes autópályáin mutatkozott be a Volvo Trucks duplakuplungos automatikus váltóműve.
A Rapid frissítéssel együtt jön majd a telekjáró változat
Most ősszel frissítik a Škoda Rapid típusát, az Euro 6-os tisztaságú motorok mellett a Scout modell lesz a nagy újdonság.
Konfigurátor idő előtt: BMW 7-es sorozat (G11)
Hivatalosan csak szerdán mutatkozik be az új BMW 7-es sorozat, de az első képek – szokás szerint – idő előtt felkerültek az internetre.
Már nagyon készülnek a magyarországi bemutatójukra a Ferrari FXX K szupergépek
A Hungaroringen esedékes első éles bevetésükre edzenek a Ferrari legújabb ügyfél-élményautói, amelyeket Imolában próbálgattak.
Megújulnak a veterán járművek
Ha valaki még arra is képes, hogy lázas betegen kiszökjön a műhelybe, az nagyon szeretheti a motorokat.
Egy régi Porsche nem csak egy tárgy, hanem egy jelenség
A budapesti márkakereskedésben megnyílt a Porsche Classic Art művészeti pályázat nyertes alkotásait bemutató tárlat.