Ha zeneszerző lennék, a híres „Szomorú vasárnap” dallamától átfűtve, valami egészen új, még soha nem hallott bánatos melódiában fogalmaznám meg e csütörtöki nap minden feszültségét, melankóliáját és néha derűjét.
Hogy mi történt eme csütörtökön?
Száz olyan, különböző korú és nemű ember vizsgázott, aki autóversenyzői jogosítvánnyal szeretne rendelkezni. Autót, vagy még inkább autójukat akarják majd vezetni. Ezért, heteken át, sok-sok estét töltöttek az Autóklub Nagymező utcai előadótermében, ahol a közlekedés ésszerű törvényei mellett meg kellett ismerkedniök a többségüknek teljesen idegen fogalmak tömegével, azok összefüggéseivel, azaz a gépjármű-szerkezettannal. Mi az, hogy ismerkedniök? Meg kellett tanulniok.
Hát igen. Inkább bebiflázták, mint megtanulták.
Mi is kívánható például egy többgyermekes háziasszonytól, akinek az egyszerű csapszeg, csapágy szó mint fogalom, valamiféle szöget, illetve heverőt, fekhelyet asszociál. Lelkiismeretesen megtanulja a vezérmű részleteit, de azok szerepéről még képet sem tud alkotni. A műszaki világtól távol élőknek mindez afgánul hangzik. De senki ne gondolja, hogy csak a konyha környékén sürgölődőknek jelentenek ezek megfejthetetlen szóficamokat…

Az izgalmakkal terhelt csütörtök délutánon, ki-ki lelkialkata szerint készül a most szűknek bizonyuló előtérben a fehér ajtó mögött folyó vizsgára. Van, aki összeroppanva adja át magát a megsemmisülésnek, másik egymást vizsgáztatják. Egy hullámos hajú férfi, hóna alatt súlyos szakkönyveket szorongatva bús népdalokat dúdol az ajtónál. És ha nyílik a fehér ajtó, feszült figyelemmel lesik a kilépő társuk arcát: Sikerült?… Milyen volt?… Mit kérdeztek?… záporoznak a kérdés-nyilat. Ilyen lehet a purgatórium előcsarnoka. A földi létet egy személy képviseli, a repdeső szárnyú halványkék-köpenyes Jucika, akarom mondani a Polczné, aki a kihúzott sorszámok alapján hívja és fürgén ülteti a se-hol-se-eleven jelölteket a négy bizottság közül a megfelelő elé.
Verejtékező homlokok, izzadt tenyerek, halk sóhajok, vagy kényszeredett mosolyok jelzik e rövid út egyes állomásait. Persze akad magabiztos jelölt is, aki hisz tudásában, vagy biztos fellépésében, esetleg kabala-kulcstartójában, amely most a jegygyűrűs ujján fityeg.
Az egyik mérnök vizsgáztató olvassa a jelöl által húzott és mát áttanulmányozott kérdéseket. Az egyikre nem kap választ a semmibe mereven néző jelölttől, majd felteszi a kérdést a mellette ülő, elegánsan öltözött egyetemistának, aki hibátlan választ ad. Nem is marad el az elismerés. Sajnos, a későbbiekben kiderül, hogy a III. éves épületgépész hallgató nem tudta elsorolni a lendítőkerék után következő elemeket (pedig súgtam neki, amiért ezúton kérek elnézést a vizsgáztatótól).

A kezdeti feszült hangulatot hamarosan feloldja egy-egy vidáman csengő válasz, mint például amit egy háziasszony adott arra a kérdésre, hogy: „Mi történik, ha az úszóházban kilyukad a dob?” – Repedten szól!… Ámde a türelmes vizsgáztató hamarosan rávezeti az egyébként muzikális érdeklődésű jelöltet, hogy ebben az esetben nem egy igazi zeneszámról érdeklődik.
Nem lenne hű a kép, ha elhallgatnám, hogy voltak olyan is, akik nem szurkoltak, azaz alaposan felkészültek, vagy akadt a családban autós, aki oktatta őket. De volt olyan is, aki hat hónappal ezelőtt végezte el a tanfolyamot, de a vizsgákon nem jelent meg, és mire elhatározta magát, már majdnem mindent elfelejtett, és így fordulhatott elő, hogy másodszorra is megbukott. (Még kétszer nekimehet.)
Főleg a fiatalok, akik nemrégen kerültek ki az iskolapadból, megpróbálkoznak a diák-halandzsával; a porlasztóról kérdezik és ők a vezérműről beszélnek (mert erre emlékeznek).
Őszintén szólva, tényleg nem nehéz eredményesen vizsgázni a szerkezettanból. Ami abból is kitűnik, hogy a két műszaki bizottság asztalától gyorsabban fogynak a vizsgázók, és mind többen torlódnak a két KRESZ-bizottság asztalánál. Itt hosszabb és kimerítőbb a próbatétel, ugyanis a magánvezetőnek éppen úgy kell ismernie a közlekedési szabályokat, mint a hivatásos gépkocsivezetőnek. Ha az a jelmeztervezőnő vagy vállalati előadó nem tudja otthon a fürdőszobában, vagy akár a szenespincéjében – családtagjainak segítségével – meggenerálozni a Trabantját, abból aligha származhat baj, de jaj neki és a sors által kiválasztott embertársának, ha elvéti, mondjuk, az előzésre vonatkozó szabályokat.
Az egyik KRESZ-vizsgáztató engem is jelöltnek nézett, és feladta nekem is azt a kérdést, amit a mellettem ülő nem tudott hibátlanul – nevezetesen azt, hogy hol nem szabad megállni. Illedelmesen kezdtem sorolni, de magam is elakadtam… Pillanatnyi rövidzárlat volt? Lehet.
Íme: így nem lehet az ember próféta a saját házatáján.

– ergyé –