A CSALÓ SEBESSÉGMÉRŐ
Az idő pénz – mondta az ember, s feltalálta az autót. Azóta állandóan rohanunk. A közlekedésügyi miniszerek azonban azt mondták: „Lassan járj, tovább érsz” – és megalkották a sebességkorlátozó berendezéseket. A kilométeróra azóta vált a gépkocsivezetők rossz lelkiismeretévé.
Valóban „rossz” lelkiismeret! Hiszen a legtöbb kilométeróra nem a valódi sebességet jelzi: rosszul jár. Siet és gyakran annyit, hogy sok autós csodálkozna, ha erről tudna.
Kedves Olvasó, Önt érdekli, hogy a kilométerórája pontosan jár-e? A sebességet ugyanis rossz órával nem lehet jól mérni és ennek könnyen szabálysértési bírság lehet a vége. (Ha késik – tehát a valóságosnál kisebb sebességet jelez – akkor lakott területen, amikor az óra például csak 55 kilométeres sebességet mutat, a valóságban már túllépte a megengedettet, mert lehet, hogy 63 kilométeres óránkénti sebességgel halad.)
„Mérjük” meg tehát a kilométerórát. Ehhez másodpercmutatóval felszerelt órára, egy segítő kocsikísérőre és egy gyér forgalmú vagy forgalommentes útszakaszra van szükségünk. No meg kell egy minimális számolási készség, hogy 3600-at el tudjunk osztani egy másik számmal.
Gyorsítsa fel kérem a kocsit például 80 kilométeres sebességre. Szoktassa a gázpedált nyomó lábát néhány száz méteres át ennek a sebességnek a tartására. Ha ez sikerült, a kísérő órájának másodpercmutatójára néz, s megméri, hogy 1 kilométer megtételéhez hány másodpercre van szüksége. (Az úton elhelyezett kilométerkövek pontos távolságmérőül szolgálnak.) Mind a sebességtartásnak, mind az időmérésnek – a lehetőség határain belül – pontosnak kell lennie.
Tegyük fel, hogy a kocsi az 1 kilométert távolságot 49 mp alatt tette meg. Most következik az osztás művelete: 3600:49= kereken 74, tehát valódi sebessége 74 kilométer volt, s nem annyi, amennyit a kilométeróra mért és jelzett. A 3600-as számra az osztandóban azért van szükség, mert 1 óra=3600 mp. A legjobb módszer, ha ezt a próbát többször megismételjük és a mérési eredményeknek az átlagát vesszük, de megtehetünk 3 kilométert is egyhuzamban, az osztásnál pedig csak az 1200-at osztjuk a 3 kilométer megtételéhez szükséges másodpercek számával.
TÖBBSZÖR IS KELL MÉRNI
A mérések után már tudjuk, hogy hányadán állunk kilométeróránkkal, mennyit késik vagy siet. Az előbbi példánál maradva: ha a kilométeróra 80-at mutat és siet, sebességünk valójában csak 74 kilométer óránként. De 60-nál és 110-nél megint más a helyzet .A sebességszámláló nem minden sebességi tartományban jár rosszul, nem mindig mér azonos mértékkel, sőt a hibás mérés még százalékban kifejezve sem egyforma minden skálatartományban. Ennek oka – többek között – az abroncsoknak a növekvő centrifugális erő következtében létrejövő alakváltozásában rejlik. Ezért kell megismételni a méréseket különböző sebességeknél. Elvégezhetjük a próbát – például – 50, majd 60, 80, 100 kilométeres, sőt tetszés szerint más sebességeknél is. Minden esetben osszuk el a 3600-at a mért másodpercek számával. (Tehát ha 100-nál az elhasznált idő 39 másodperc és az osztás eredménye kereken 92, akkor valódi sebességünk óránként nem 100, hanem 92 kilométer. A kilométeróra ebben az esetben 8 kilométert siet.)
(Hajtson olyan sebességgel huzamos időn át, amelynél siető órája 108 kilométert mutat. Az 1 kilométer megtételéhez 36 másodpercre lesz szüksége, ami 100 kilométeres sebességnek felel meg. Tehát, ha ezzel az órával méri a kocsi sebességét, akkor ahhoz, hogy 100-zal menjen, 108-at kell mutatnia az órának.)
Fontos, hogy a bemérés alatt a visszapillantó tükörben is gondosan kísérje figyelemmel a forgalmat, illetve az utat, és azonnal függessze fel a „hitelesítő” mérést, ha azzal zavarná a közúti forgalmat. Kisforgalmú útszakaszon figyelni tudó útitárs segítségével végezzük ezt a kilométeróra-ellenőrzést! Ha viszont a kocsi kerekére más típusú abroncsot szereltünk fel, a mérési próbákat meg kell ismételni. (Meg kell jegyezni, hogy az abroncsnyomás, valamint az autó terhelésének minden változása módosítja a mért számokat.)
Hiába, semmi sem tökéletes ezen a földön.
MESE A ZÁRRÓL
A híresztelés – a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint – „a valóságot elferdítő közlés, szóbeszéd”. Jól illik ez a megfogalmazás több, az autóval kapcsolatos hiedelemre. Most például egy egészen különleges, a valóságot elferdítő, igen elterjedt híresztelésről lesz szó. „Menetközben a kocsi minden ajtaját belülről be kell zárni, hogy azok balesetnél ne nyíljanak ki.” Nem tudom, ki bocsátotta útjára ezt a mendemondát. S azt még kevésbé tudom, hogy miért tartja magát olyan makacsul. Az autósok millió szerte a világon menet közben jól lezárják az ajtókat belülről, olyan görcsösen ragaszkodnak ehhez a szokáshoz, mint valaha az aztékok az esőistenhez. Mind a két szokás: „hit” – felesleges és szükségtelen áldozatokkal, a mi esetünkben indokolatlan baleseti sérülésekkel jár.
Mi történik tulajdonképpen, ha az ajtót belülről lezárjuk, illetve kívülről ki sem nyitjuk? A gomb lenyomásával csupán az ajtó kilincsét rögzítjük. Az ajtó tényleges lezárását csak a záróretesz biztosítja, s ennek a gombbal való lezárásához semmi köze nincsen. De akár rögzítjük belülről az ajtót, akár nem, a kinyílás veszélye szinte azonos. Ha egy gépkocsi ajtaja összeütközés vagy a kocsi felborulása következtében kinyílik, ugyanúgy előfordulhat ez akkor is, ha az ajtórögzítőt induláskor lenyomtuk.
„Hát igen – mondhatná Ön –, ha mindegy, hogy rögzítem-e vagy sem a kilincset, akkor nyugodtan megmaradhatok régi szokásomnál.”
Ne tegye! Balesetnél ugyanis, ha az ajtó belülről rögzítve van, s még nem nyílt ki, kívülről senki sem tud a kocsiba jutni és a bennlevő esetleges sérülteknek segíteni. Ilyenkor hiába van kéznél egy segítőkész ember; nem tudja az eszméletét vesztett vezetőt vagy utast kimenteni a lángok közül. Hiszen Ön a bejáratot belülről eltorlaszolta!
Egy utazás közben lezárt kocsiajtó olyan, mint egy lezárt vészkijárat. („Veszély esetén a kulcs a portásnál található”) Ezzel – reméljük – kioldottuk ennek a mendemondának az életét. Viszont figyelmeztetjük Önt: megállás után, parkolásnál minden ajtót zárjon le! Elindulás előtt oldjuk fel a kilincsrögzítőket. Minden ajtón, mert ha például az első ajtó balesetnél beragad, akkor a segélynyújtók a hátsó ajtókon juthatnak be a kocsiba.
De mit tegyünk, ha kis gyerekkel utazunk, hiszen ők általában szeretnek az ajtókilinccsel játszani? A gyerekek a rögzítőgombot vagy az emelőt igen hamar megtalálják és éppúgy játszanak vele, mint a kilinccsel szoktak. Ha az ajtókilincs a rögzítőt felemeli, akkor a gyerekek ellen egyébként sem tehetünk semmit. A gyermekek ilyen játékai ennek csak játékkilinccsel védekezhetünk, amit némely kocsimárkába már sorozatban építenek be.
DOHÁNYOSOK
Ezzel a fejezettel sok ellenséget fogok szerezni. No de – vállalom!
Olyan cigaretták és szivarok ellen hadakozok, amelyeket az autóvezetők menet közben a kezükben tartanak. Ülnek a volán mögött és a kormánykereket tulajdonképpen csak egy kézzel fogják, mert a másik kezük többnyire a cigarettával van elfoglalva.
Ne mondja senki, hogy a cigarettát tartó kézzel ugyanakkor jól tudja fogni a kormányt is, hiszen azt meg kell markolni, ha biztonságosan akarunk vezetni. A cigarettát tartó ujjak a volán számára gyakorlatilag elvesztek. A biztonságos vezetéshez mind a két kezünkre szükség van, akció- és reakciókészségünk csak így teljes, csak így forgathatjuk el tizedmásodpercnyi gyorsasággal mind a két irányba a volánt. Időnként a hamut is le kell rázni a cigarettáról. Láttam már autóst – tényleg nem most találtam ki –, aki miközben lerázta cigarettájáról a hamut, parkoló kocsinak ütközött. Autósunk a hamutartó felé fordulva „magával vitte” a kormánykereket, nem látta a forgalmat és megtörtént az összekoccanás.
A cigarettát természetesen először meg kell gyújtani. Autópályán alkalomadtán érdemes megfigyelni, 120 kilométeres tempó mellett, hogyan gyújt rá egyik-másik kocsivezető. Csak úgy röpködnek a szikrák! Az autótüzek 8 százaléka a dohányzás miatt keletkezik!
Egyébként is: autózás közben a kocsivezetés jelentsen teljes foglalkoztatottságot fizikai és pszichikai értelemben egyaránt. Aki vezetés közben pöfékel, az a vezetés körüli dolgait csak „félgőzzel” végzi. A mai közúti forgalom azonban egész autóvezetőket követel.
Egy összejövetelen – ahol hírek autóversenyzők és sportautósok vettek részt –, megkérdezték a jelen volt hírességeket, hogy „civil” autóvezetés közben rágyújtanak-e. Az eredmény: közülük csak egyetlenegy dohányzik a volán mellett. A többiek – bár valamennyien erős dohányosok – a kocsiból szigorúan száműzik a cigarettázást.
Ők aztán tényleg tudnak autót vezetni, hiszen a volán művészei – s mégsem cigarettáznak vezetés közben.
