Pest megyei Rendőr-főkapitányság meghívására Monoron jártunk. Az ottani járás rendőreit kísértük el akciójukra. A feladat: a közúti-vasúti átjárókon való közlekedés ellenőrzése. Útravalóval Mohos Árpád r. őrnagy látott el a megyei főkapitányságon. Ebből kiderült, hogy a vasúti átjárók veszélyével ma sincsenek tisztában az autósok. Vagy csak úgy tesznek, mint akik nem érzik a veszélyt. Pedig hány tragédia figyelmeztetett már – mindhiába.
„A megyében szerencsére nem fordult elő nagy baleset a vasúti átjárókon – mondja Mohos Árpád –, de a környező megyékben megtörténtek alapján igyekeztünk mindent megtenni, hogy ne is következzék be a szerencsétlenség.”

Rendőrök civilben
A rendőrség vasútügyben csak a szabályok betartását ellenőrizheti. Kétféleképpen. Vagy egyenruhás rendőr áll ki a sín mellé vagy civilbe öltözötten figyelik a forgalmat. Az első módszer kétségtelen haszna, hogy míg látják a vezetők az egyenruhát, addig betartják a szabályokat, így erre az időre erősen csökken a baleset kockázata. Hátránya, hogy az egyenruha eltűnése újból „szabad utat” jelent a tiloson át, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy a rendőrségtől nem kell tartani. A tapasztalatok után az egyenruhás ellenőrzés mellett bevezették a polgári ruhában történő ellenőrzést is. Mert céljukat a jelen szerint csak úgy érhetik el, ha az autósok, motorosok között híre megy az ilyen jellegű ellenőrzésnek is.

A Pest megyeiek 1982. április elejétől folyamatosan figyelik az átjárókat – civilben. Kezdetben a rejtett figyelés hihetetlen eredményeket mutatott: a járművezetők 55-60 százaléka megsértette a vasúti átjáró vonatkozó szabályt! Vagy a villogó piros ellenére áthajtottak a vonat előtt, vagy a vonat elhaladta után, ki sem várva a fehér fény felvillanását, türelmetlenül a sínekre indultak. A múlt év végén 15-25 százalékra csökkent a szabálysértők aránya. Tagadhatatlan a rejtett ellenőrzések hatása. Noha nagy a csökkenés, még mindig megmagyarázhatatlanul magas az arányszám. Az autósok visszatérő indokai („túl hosszú a piros”, „elment a vonat, és még mindig tilosat mutat a fénysorompó”; „beláttam a pályára, és semmi nem volt rajta” vagy éppen „még messze járt a vonat, átérek előtte”) meglepően nagy felelőtlenségről árulkodnak.

A vonat nem áll meg
Az elmúlt év súlyos vasúti szerencsétlenségei után új lendületet vett a biztonságos átjáró kutatása. Sok ötlet született, némelyik egészen fantasztikus, de érzésünk szerint csak a technikai eszközöktől nem várhatunk megoldást. Műszakilag éppen elegendő, ha a vasúti átjáróhoz közeledő vonatot a biztonságos időben és megbízhatóan jelzi az úton járóknak valamelyik készülék. A fénysorompó, félsorompó ne romoljon el, és ha mégis, akkor álljon az átjáróba egy ember, aki a hiba gyors kijavításáig átveszi a készülék feladatát és felelősségét. Legyen az átjáró jól belátható, a jelzés szabályos (vagyis feleljen meg végre az immár hetedik éves rendelet előírásainak), és akkor a többit rábízhatjuk a közlekedőkre.

Józan ésszel így gondolná az ember. Ha minden szabályosan működik, akkor. Aki mégis a tilosba hajt és balesetet okoz, azzal nincs mit tenni; az őrült, vak vagy öngyilkos, védekezni nem lehet ellene. Lehet, hogy a vezetőknek még mindig a 15-25 százaléka őrült, vak, öngyilkos?
Csak egy magyarázat lehetséges. Nem hiszünk a veszély veszélyben. Pedig nem nehéz elgondolni, mi történhet a síneken. Az autó bonyolult szerkezet, elromolhat, dobozába őrzi utasait. A vonat – még ha vezetője látja is az akadályt – már képtelen megállni. Nincs olyan erő, amely megfékezheti a vaspályán csúszó hatalmas tömeget.

Fotó a tilosból
Ennyire lebecsülnénk a veszélyt? Inkább arról lehet szó, hogy nem hisszük el, hogy velünk, éppen a mi kocsinkkal, a mi biztos vezetésünkkel következhet be a baj. De akit elért a vonat, az sem hitte volna korábban. Sokunknak az volt az utolsó tévedése.
Ez a dolog egyik része. A másik még képtelenebb. Már az óvodás gyereknek is kötelessége tudni, hogy a piros – tilos. Álljt jelent, méghozzá mérlegelés, alkudozás nélküli megállást. Olyan egyszerű, egyértelmű szabály, hogy megszegőit valóban könnyű egyszerűen őrültnek tekinteni. De mitől terjed az őrültség? Mitől csökkent a piros tartalmának az erélye? A kérdésre ésszerű választ nem találunk. Bizonyára, az őrültségre nincs ésszerű ok. Akkor pedig nem marad más, mint az ellenőrzés, a büntetés. Mert annyira senki sem őrült meg, hogy megbüntesse magát, ha nem muszáj.

A Pest megyeiek azt tervezik, hogy az egyenruhás ellenőrzés mellett a jövőben tovább folytatják a polgári ruhában történő ellenőrzést. A számok bebizonyították, hogy a sínek közelében várakozó embertől (hátha rendőr) inkább tartunk, mint a robogó vonattól. A kritikus átjárókban automata fényképezőgépeket szerelnek fel, ezeket a villogó piros hozza működésbe, és a fehér kigyulladásáig állnak készenlétben. Az ellenőrzésekbe továbbra is bevonják a társadalmi segítőket, a KPM, a MÁV, a Volán dolgozóit is. (Megnyugtató, hogy a rendőrök legalább a Volán-buszok vezetőivel meg vannak elégedve, nekik a piros már valóban tilosat jelent.) A szabályszegőknek talán kedvét szegi, hogy a bírságot a felső határ közelében (3000 forint) szabják ki.

Piroson át a büntetésig
Monort kettészeli a vasúti pálya, felüljáró csak sokára lesz. Az úton, a tilosat jelző fénysorompó két oldalán hosszúra duzzad a kocsisor. Vonat nem jön. Az autósok várnak, a gyalogosok, kerékpárosok körülnéznek és indulnak a túloldalra. Egy perc, aztán még egy eltelik, mire feltűnik a vonat. Végre elmegy, az autósok megmozdulnak. Egy városi jelzőlámpa zöldnyi idejével ér csak fel a fehér világítása, ismét pirosra vált a készülék.
A meglódult autók nem állnak meg. A vezetők rá sem néznek a fénysorompóra, csak az előttük gurulót figyelik. Végre egy autó megáll itt is, aztán a túloldalon is. Most alig telik el néhány másodperc, és nagy sebességgel száguld el a gyorsvonat. Az út két oldalán szorgalmasan dolgoznak a rendőrök, a vezetők csodálkoznak. Régen nem találkozhattak már civilbe öltözött rendőrrel, akinek zsebéből kis piros tárcsa kerül elő, rendőrigazolvány, no meg egy vastag füzet is, tele nyugtákkal. Az autósok némelyike alkuszik, hitetlenkedik, mások sietve elismerik, hogy a piroson át értek is. Fizetnek, továbbmennek. Egyikőjük sem látszik őrültnek.

Földvári András
Fotó: Favics Péter