Január 19-étől az uniós elveknek megfelelően változnak a hazai előírások: a járműkategóriák egységesebbé válnak, ugyanakkor szigorodnak a motorkerékpárok vezetésére vonatkozó szabályok. Segédmotor, moped esetében például eddig 14 év volt a korhatár, ez most 16-ra emelkedik (AM kategória). A korlátozott kategória (25 kW-ig) megszűnik, helyette bevezetik az A2 motor jogosítvány kategóriát (a 35 kW és 0.2 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányú motorkerékpároknál). Ehhez legalább 18 évesnek kell lenni.

A korlátlan „A” kategória (vagyis a nagymotor) jogosítvány megszerzésének korhatára is emelkedik 21 évről 24-re, és szükség lehet legalább kétéves, mopeden szerzett közúti tapasztalatra is. A „C” kategóriához (nagyteherautó) már nem elég a 18-at betölteni, legalább 21 évesnek kell lenni, míg nehéz pótkocsit (C + E) és buszt (D, illetve D + E) csak 24 éves kortól lehet vezetni.

A gyakorlat önmagában nem lesz elég: az új jogszabály szerint a nagymotorra már az eddiginél magasabb életkor is szükségeltetik (fotó:AS) A gyakorlat önmagában nem lesz elég: az új jogszabály szerint a nagymotorra már az eddiginél magasabb életkor is szükségeltetik (fotó:AS)

Egy általunk megkérdezett gépjárműoktató szerint a korhatár 14-ről 16-re emelése abból a szempontból nem túl szerencsés, hogy így a fiatalok még később ismerkednek meg a közlekedési szabályokkal, a közúti forgalomban való részvétellel. Hozzátette, a motoros balesetek jelentős részéért nem az életkor, hanem a tapasztalat, a gyakorlat hiánya „tehető felelőssé”. Az új kategóriákat, a járművek besorolását a 326/2011. kormányrendelet tartalmazza, amely az interneten is megtalálható.

Családapák is

A nagy teljesítményű, drágább motorokat a fiatalok csak ritkán tudják megvenni, legfeljebb ha a szülők is támogatják őket. A lóerők kézben tartásához azonban tapasztalat, higgadtság is kell. A megyében történt baleseteket végignézve jól látszik, hogy a motorok vezetői szinte mindig súlyos sérüléseket szenvedtek, gyakran halálos kimenetelűek voltak az esetek. A balesetek többségét az okozta, hogy a motoros kicsúszott a kanyarban, vagy egy másik gépjárműnek ütközött. A balesetet szenvedett motorosok között több családapa is volt.

Biciklivel is több

Bár a szigorításokat a balesetek további csökkentése miatt vezetik be, a főként a motorosokat sújtó új rendeletet nem feltétlenül indokolják a tapasztalatok. A közúti balesetek túlnyomó részét ugyanis a gépkocsik okozzák országosan, és még a kerékpárosok is több (1875) balesetért voltak felelősek tavaly, mint a motorosok (1461) – s hasonló az arány Baranyában is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért