Az Opel magyarországi motorgyárában elkészült a 7 milliomodik benzines erőforrás. Az 1.6 literes, 115 lóerős motor Bochumba az Opel márka németországi autógyárába kerül, ahol egy Astra Classic-ba építik majd be. A hétmilliomodik gotthárdi motort a gyárban munkásgyűlésen ünnepelték meg.

Az Opel 1992 júliusában kezdte meg a személygépkocsi motorok sorozatgyártását Szentgotthárdon. 1.6 literes motorok a kezdetek óta készülnek a gyárban, noha az eltelt húsz év alatt meglehetősen sok technikai változtatásra került sor. A gyár termékei között nemcsak a népszerű 115 lóerős verzió található meg, hanem például a turbó feltöltős több, mint 200 lóerős változat is. A portfólió is jelentősen bővült az évek során, hiszen a középkategóriás motorokat már gázüzemű illetve ethanolos változatban is készítik Szentgotthárdon. A korábbi kisebb szériás tengerentúli kiszállítás után 2012-ben a Magyarországon készülő motorok mintegy fele indul az amerikai kontinensre, a General Motors észak-amerikai és mexikói autógyáraiba.

„A húszesztendős szentgotthárdi motorgyárban az 1.6 literes és 1.8 literes benzines erőforrások gyártása 2013-ban is folytatódik” – mondta Solt Tamás az Opel Szentgotthárd gyárigazgatója. „A jelenlegi tervek szerint a tengerentúli kiszállítások aránya még nagyobb mértékű lesz, és a magyar motorok célállomásai közé újra belép Kína, valamint új vásárlóként Ausztrália és Thaiföld is. A régi üzemmel párhuzamosan még az év vége előtt megkezdi a sorozatgyártást Szentgotthárdon a félmilliárd Euro beruházással készült új Opel Flex motorgyár, ahol világviszonylatban is egyedülálló rugalmas technológiával egy teljesen új motorgeneráció készül.

Decemberben a teljesen újonnan tervezett négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses sorozat első tagja, az 1.6 literes benzinmotorok gyártása indul 170 és 200 lóerős változatban. Jövőre a dízel-motorok gyártásának beindításával folytatódik a Flex Plant koncepcióval felépített gyár felfuttatása. Az új 1.6-os benzinmotorokról már tudni, hogy többek között az Opel új prémium kabriójába, a Cascada-ba illetve Astra modellekbe is kerülnek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!