Somogyban évente átlagosan 300 vadbaleset történik, ám ez a szám több is lehet, mivel nem minden eset jut a rendőrség tudomására – felelte érdeklődésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Havonta átlagosan 20-25 ilyen eset következik be megyénkben, párzási időszakban azonban ennél is több, mert a tapasztalatok szerint ekkor jelentősen megváltozik a vadak mozgási területe, viselkedése. Az egész megyében előfordulnak vadelütések, de az erdősebb területeken átvezető közutakon gyakoribbak az ilyen balesetek.
Június az őzek miatt, szeptember a gímszarvasok bőgése miatt, október a dámok barcogása miatt veszélyes, de folyamatos a vadveszély, sorolta a Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság elnöke. – Ha egy kisvadat ütnek el nagy sebességgel, az is óriási gond – mondta Meiszterics János. – Nem beszélve arról, ha elgázolnak egy szarvast, mert akkor a szélvédőn át berobbanva súlyos sérülést okozhat, de a vaddisznó is alaposan megrongálja a kocsi futóművét.
– A legkritikusabb helyeken kint vannak a vadveszélyt jelző táblák, ennek megfelelően kell közlekedni, lehetőleg nem reflektorral, hanem tompított fényszóróval, és tartsuk be a sebességhatárokat – tanácsolta Meiszterics János. – A vad szeme fénylik a sötétben, azt megláthatja az autóvezető, ha a periférikus látására hagyatkozik. Az őzek egyedül vagy párban járnak, a szarvasok rudliban, a vaddisznók kondában haladnak. Ha az első kiugrott az útra, utána jöhet a többi.
Tapsony környékén az idén főként az őzelütések okoztak gondot. A vadásztársaság vezetője szerint stagnál a vadbalesetek száma, ahogy a vadak száma is náluk, a vaddisznóké még csökkent is. Az a tapasztalat, hogy általában jelentik az autósok a baleseteket. Ha kint a vadveszélyt jelző tábla, akkor a vadásztársaság nem áll jót az ütközés okozta károkért, az autós biztosítója fizet, ha van cascója, vagy a saját költségén kell javíttatni. A mezőgazdasági területeken felhúzott vadkerítések megzavarják a vad mozgását, ez további balesetveszélyt okoz, hívta fel a figyelmet az elnök.

Vadriasztó prizmák elhelyezése a 710-es főút 1-2, illetve 13-14 km szelvény közötti útszakaszon Fotó: Pesthy Márton Veszprém Megyei Napló

Nem árt gondosan kiválasztani, de a vadriasztó sem nyújt teljes védelmet
Célszerű a gépjárművekre vadriasztót szerelni, azonban a kínálat nagy, ezért vásárlás előtt érdemes több időt rászánni a termék kiválasztására. Mindazonáltal a szabályok betartása mellett is előfordulhat, hogy valaki vadbaleset részese lesz, ekkor minden esetben értesíteni kell a hatóságot. A rendőrök felveszik a kapcsolatot a területileg illetékes vadásztársaság képviselőjével, aki gondoskodik a sérült vagy elhullott állat elszállításáról.
A rendőrség azt kéri, hogy óvatosan, figyelmesen vezessen mindenki, legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel. Mindenütt fokozott óvatossággal haladjanak, s ne csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet a veszélyre, illetve ahol az út melletti terület nem belátható.

Nyitókép: sonline.hu