A Káptalantóti és Tapolca-Diszel közötti szebb napokat látott összekötőút volt a rendhagyó sajtótájékoztató színhelye, ahová a Kalcex Kft. invitált minket az útfelújítási technológia demonstrálására.
A megoldás lényege, hogy hozzáadott anyag nélkül újra használható felületet lehet létrehozni a teljesen elmállott aszfalt és murvás útfelületek helyett. Ehhez mindössze egy traktorra van szükség, meg egy kellő türelemmel rendelkező gépkezelőre. Első ütemben az útfelületet nagyjából 20-40 centis mélységben felőrlik, a folyamat közben rögtön méret szerint osztályozzák is a létrejövő törmeléket. A gép a nagy méretű darabokat alulra helyezi, felül homok szerű - puhaságú az anyag. Erre rálépve az ember lába akár 5-10 centi mélyre is besüllyed, olyan laza a szerkezete.
![Jól látszik a régi útszerkezet - fent az egykor aszfaltnak nevezett réteg. Az új részen homogén, laza a felső réteg - a tömörítás még hátravan](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2011/06/154597_ut07380.jpg?x88250)
Második körben a traktoron gépet cserélnek, és elsimítják, valamint előtömörítik a felületet. Ezt követően az új útburkolat már majdnem készen van, az anyag tömörségére jellemző, hogy az ember lábnyoma alig látszik meg a felületen. A harmadik menetben ugyanezzel a tömörítő géppel még egyszer elsimítják az utat, az útfelújítás mechanikai része ezzel már véget is ért. Ezt követően kalcium-kloriddal (télen ezt az anyagot használják síkosság mentesítésre) szórják le a felületet, ami nagyjából fél évre megakadályozza a porképződést.
![Kétszer megy végig a tömörítő az úton. Első körben profilt ad az útnak, a másodikban lényegében már véglegesre tömörít. Kell egy eső ahhoz, hogy teljesen összeálljon az útfelület](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2011/06/154598_ut10380.jpg?x88250)
A korábban hatalmas méretű, éles peremű kátyúkkal szabdalt út helyén alig pár órás munkával tükörsima, az aszfalthoz és murvához hasonlóan pormentes közlekedésre alkalmas út keletkezik. A ledarált és újra elsimított réteg egyébként az első eső után éri el végleges tömörségét. Maga az útfelület megújításánál nagyjából 200 forint/négyzetméteres árral kell számolni, a pormentesítés alkalmanként 100 forint/négyzetméter. Nettó. Ez így még mindig jóval kedvezőbb ár, mint a hagyományos technológiákkal végzett útfelújítások.
![Az egyszer tömörített felületen még látszik az ember lábnyoma](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2011/06/154599_ut12380.jpg?x88250)
Pontos árajánlatot egyébként csak a helyszíni felmérés után tudnak adni, hiszen a felújítandó útfelület nagyságától, milyenségétől (a murvát sokkal gyorsabban darálja le a gép, mint az aszfaltot), az esetleges anyagpótlástól függ. De minden ide vonatkozó információ megtalálható a Kalcex Kft. weboldalán.
![Végső menet a stabilizálás - kálcium-kloriddal szórják be az utat, ami egyben pormentesít is](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2011/06/154600_ut13380.jpg?x88250)