Fiatalabb korában az ember összeáll pár haverjával, vesznek egy használt kocsit, azt bütykölgetik, csinosítgatják. Első önálló autónak már egy jobb felszereltségűt, nagyobb teljesítményűt választunk. Családosként már a biztonság is belép a fő szempontok közé, a megbízhatóság, a kényelem és persze a takarékosság. Ugyanez a folyamat megfigyelhető abban is, ahogy az egyes korosztályok a pénzügyeiket intézik: a számlák, hitelek, befektetések úgy kísérik végig az életünket, mint ahogy mindig más, jellemzően szükségleteinknek, igényeinknek leginkább megfelelő autóba ülünk át.
Általában a középiskolás évek utolsó szakasza az az időszak, amikor a srácok-lányok kézbe veszik életük első bankkártyáját. Ezen persze lehet, hogy még nincs is sok pénz, mindenesetre szórakozásra, utazásra ideális esetben elég.
Mivel a felsőfokú tanulmányok már általában jóval költségesebbek, a főiskolások, egyetemisták egy sor új pénzügyi termékkel találkoznak. Diákhitelt vehetnek fel, megtakarítási számlát nyithatnak, és – ahogy az egy modern fiatalhoz illik – természetesen a neten bankolhatnak. Időközben rájuk köszönt az első szerelem, majd – ha megtaláltuk az „Igazit” – a házasság és a családalapítás. Jellemzően ebben az életszakaszban merül fel a saját lakás vásárlásának gondolata. Még mielőtt azonban lakáshitelért folyamodunk, érdemes már előtte olyan megtakarítási lehetőségeket keresni, amelyek segítséget jelenthetnek a hitel felvételéhez  szükséges önrész előteremtéséhez.
És ahogy a gyerekek megnőnek, és szépen lassan a saját lábukra állnak, úgy kezdünk el mi is egyre inkább nyugdíjas éveink anyagi biztonságára gondolni, arról gondoskodni. Ekkor ismét a megtakarítások kerülnek előtérbe. A nyugdíjas évekre történő felkészüléshez is számtalan pénzügyi termék áll rendelkezésünkre: speciális nyugdíjelőtakarékossági konstrukciók, , nyugdíjcélú biztosítások.
A lényeg, hogy bármilyen célt tűzünk is magunk elé, minél korábban kezdünk el tudatosan készülni rá, annál nagyobb eséllyel tudjuk előteremteni az ehhez szükséges mennyiségű pénzt. Abban egyetérthetünk, hogy az autónkat időnként mindannyian szeretnénk újabbra cserélni. Ha az ehhez szükséges pénzösszeg előteremtésére csak 1-2 évvel az esedékes csere előtt kezdünk el félretenni havonta bizonyos összeget, akkor bizony lehet, hogy csak egy nem sokkal jobb állapotú használt kisautót tudunk venni. De ha ugyanannyi pénzt rakunk félre rendszeresen, ám ezt öt-hat éven át tesszük, akár a jelenleginél sokkal jobb kocsira is futhatja. Hiszen több idő alatt több pénz gyűlik össze az autóvásárlásra, illetve cserére, és akkor a hozamokban, a kamatos kamatban rejlő lehetőségekről még nem is beszéltünk – mondta el Oláh Attila, az ING Biztosító termékmenedzsment igazgatója.
Bármely szakaszában járunk is életünknek, a fő szempont pénzügyi helyzetünket illetően – akár egy vadonatúj, akár egy idősebb használt kocsi esetében – hogy rendezettség, stabilitás és kiszámíthatóság legyen.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával. (X)