Ismét megközelítheti a 300 forintos szintet nyárra a benzin literenkénti ára Magyarországon. „Nyáron általában növekednek az üzemanyagárak, mivel a szünidő miatt sokkal többen ülnek kocsijukba, hogy leruccanjanak a hétvégi házukba, vagy elutazzanak a tengerpartra. Ennek megfelelően gyakrabban is tankolnak. A turizmus miatt megnövekedett üzemanyagkereslet pedig egyértelműen feltolja az árakat” – magyarázta lapunknak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató szakértője. Meglátása szerint a kőolaj világpiaci árának, illetve a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának kedvező alakulása miatt idén nyáron valószínűleg nem éri el a benzin ára a tavalyi rekordnak számító 310 forintos szintet. Nehéz azonban megjósolni, hogy az előbb említett tényezők hogyan alakulnak majd a jövőben, így azt sem lehet megmondani, hogy pontosan hány forintba kerül majd júliusban egy liter üzemanyag – tette hozzá.

Somlyai Dóra, a Mol kommunikációs igazgatója szerint a jelenlegi kilátásokat figyelembe véve 300 forint alatt maradhat az üzemanyag ára. Ez azonban még mindig körülbelül 15-18 forintos drágulást feltételez a nyári hónapokra a mostani árakhoz képest.

Az elmúlt másfél hónap alatt háromszor emelkedett a benzin ára: április 4-én hat forinttal drágult a 95-ös, s így az átlagár átlépte a 270 forintos szintet, majd május 8-án további négy forinttal nőtt az ár. Legutóbb szerdán drágult 5 forinttal a benzin. Így a hazai töltőállomásokon átlagosan 282 forintért lehet egy liter 95-öst tankolni.

Nem mindegy, hol tankolunk

Nem mindegy, hogy hol tankoljuk tele a kocsinkat, ugyanis literenként akár 20-30 forintos eltérés is lehet a magyarországi töltőállomások 95-ös benzinárai között. Egy autópálya melletti kútnál bizonyosan többet kell majd fizetnünk, mint egy kisebb településen. Most a legdrágábban tankolható benzin ára csak 6 forinttal marad el a háromszáz forintos határtól, a legolcsóbb és a legdrágább benzin között több mint harminc forint a különbség. Sokat spórolhatunk tehát, ha megtaláljuk a környékünkön lévő legkedvezőbb árú benzinkutat. A www.holtankoljak.hu internetes oldal naprakészen közli a magyarországi benzinkutak árait és a töltőállomások szolgáltatásait. A honlapon településre, megyére lebontva is lehet keresni a benzinkutak között.