Júniusban összesen 88.800 (plusz 11,0 százalék tavaly júniushoz képest) kiszállítást teljesített a márka. „Több mint 500 ezer kiszállított autó – számunkra ez valóban történelmi adat, egyben a teljes Audi-csapat világméretű sikere. Ezzel az eredménnyel egyfajta tartalékot képezhetünk a piac egésze szempontjából általában gyengébb második félévre, amely esetünkben egy jelentős modellváltást is hoz majd” – hangsúlyozta Ralph Weyler, az AUDI AG igazgatótanácsának az értékesítésért és marketingért felelős tagja. „E háttérrel célunk 2008-ra változatlanul az egymilliós kiszállítási darabszám.“

Az Audi 2007 első féléve során világszerte 41 piacon – köztük Magyarországon -  állított fel értékesítési rekordot. Európában az Audi júniusig mintegy 372.300 járművet adott át a vásárlóknak, 7,4 százalékkal többet, mint a tavalyi esztendő első féléve során (2006. január-június: 346.712 darab). Június hónapban ez a volumen 9,4 százalékos növekedéssel (2006. június: 59.223 darab) mintegy 64.800 autót tett ki. Az Audi Európa 22 piacán állított fel újabb értékesítési rekordot. Külön figyelemreméltó Nagy-Britannia teljesítménye az első félév során 55.557 (19,3 százalékos növekedés; 2006: 46.560 darab), júniusban 8.370 darabbal (17,8 százalékos növekedés; 2006: 7.104 darab); Olaszország kiszállításainak száma az első félévben 32.160 (6,4 százalékos növekedés; 2006: 30.218 darab), júniusban 5.322 autóval (2,1 százalékos növekedés; 2006: 5.211 darab); Spanyolország teljesítménye az első hat hónap során 31.732 (5,1 százalékos növekedés; 2006: 30.188 darab), júniusban 5.271 járművel (6,1 százalékos növekedés; 2006: 4.969 darab); Franciaország az első félévben 27.162 (8,8 százalékos növekedés; 2006: 24.961 darab), júniusban 4.882 autóval (10,9 százalékos növekedés; 2006: 4.402 darab); valamint Svédország az első félév során 9.071 (25,0 százalékos növekedés; 2006: 7.258 darab), júniusban 1.368 darabbal (1,9 százalékos növekedés; 2006: 1.342 darab). A legnagyobb mértékű növekedést az Audi az év első hat hónapjában Oroszországban könyvelhette el. A kiszállított modellek mennyisége itt 76,3 százalékkal 7.272 darabra (2006: 4.142 darab) emelkedett, míg júniusban az Audi 72,1 százalékos növekedéssel 1.506 járművet (2006: 875 darab) adott át.

Észak- és Dél-Amerikában az Audi az első félév során 56.600 kiszállított járművel 13,3 százalékkal haladta meg az előző évi mennyiséget (2006. január-június: 49.950 darab), júniusban ez a szám 9.800 autót tett ki (1,9 százalékos növekedés; 2006: 9.605 darab). Az Amerikai Egyesült Államokban, az Audi harmadik legnagyobb külföldi piacán, januártól júniusig 45.711 járművet adtak át az ügyfeleknek, ami 13 százalékos növekedést (2006. január-június: 40.455 darab) képvisel. Júniusban 7.789 kiszállítást regisztrált a márka(3,1 százalékos csökkenés; 2006: 8.039 darab).

Az Ázsia-Csendes-óceáni térség az első hat hónap során mintegy 65.800 járművel 21,6 százalékos növekedést produkált (2006. január-június: 54.110 darab). Kínában, az Audi második legnagyobb külföldi piacán (Hong Konggal együtt) a vállalat az első félévben 26,9 százalékos növekedéssel 49.267 kiszállítást teljesített (2006. január-június: 38.838), júniusban ez 37,0 százalékos emelkedéssel (2006: 6.270) 8.589 darabot tett ki. Az első félév enyhe, 7.527 darabra történő visszaesését követően (0,8 százalékos csökkenés; 2006: 7.586 darab) Japán júniusban már 12,0 százalékos növekedést mutatott fel (1.802 jármű; 2006: 1.609 darab). Az Audi Ausztráliában és Indiában is erőteljes növekedést produkált. Az első félév kiszállításai Ausztráliában 42,8 százalékkal (3.819 darab; 2006: 2.674 darab), júniusban pedig 52,0 százalékkal (672 darab; 2006: 442) emelkedtek. Indiában, ahol az Audi idén márciusban helyi értékesítési vállalatot (National Sales Company) alapított, a kiszállítások az első hónapok alatt 48,2 százalékkal (206 jármű; 2006: 139 darab), míg júniusban 15,4 százalékkal (30 autó; 2006: 26 darab) növekedtek.

Az Audi sikeres feltörekvő piacai közé tartozik a Közel-Kelet is, a kiszállítások növekedése itt az első félév során összesen 3.223 járművel 31,4 százalékot (2006. január-június: 2.452 darab) ért el; a júniusban értékesített 478 autó 11,9 százalékos (2006: 427 darab) növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Afrika és a Közel-Kelet piacain az Audi az első félév során összesen 12,5 százalékos (mintegy 14.300 jármű; 2006: 12.736 darab), míg júniusban 9,2 százalékos (mintegy 2.300 autó; 2006: 2.118 darab) fejlődést ért el.

„Az Audi sikeres rajtot vett az olyan piacokon, mint például India, a feltörekvő régiókban, például a Közel-Keleten, pedig már kiválóan teljesít. A különleges vásárlói igényeket is ki tudjuk itt elégíteni, s e piacokon is megfelelő kínálattal rendelkezünk, ami döntő fontosságú a jövő szempontjából“ – hangsúlyozta Ralph Weyler. „Hagyományos piacainkon szintén kiemelkedően teljesítettünk. Egész Európában és a kifejezetten telített nyugat-európai országokban is növekedni tudtunk, és sikeresen teljesítettük piaci részesedésünk növelésére irányuló célkitűzéseinket.“

Az Audi hazai, németországi piacán is sikerrel teljesítette a Weyler által említett, a részesedés növelését célzó tervét: 7,9 százalékos piaci részesedésével az AUDI AG az első félév során prémiummárkaként története legjobb hazai eredményét érte el. A 2006-os rekordév során ez 7,5 százalékot jelentett, idén júniusban piaci részesedése azonban már 8,2 százalékra (2006. június: 7,2 százalék) emelkedett. A júniusi 24.268 darabos kiszállítási volumen 10,6 százalékkal múlta felül az előző évi mennyiséget. Az első félév során, amelynek első hónapjaiban még érzékelhető volt a forgalmi adó emelkedésének hatása, az Audi 127.112 járművet adott át vásárlóinak, s ezzel az egyébként csökkenő piacon az előző év magas szintjét (0,3 százalékos csökkenés; 2006: 127.498) sikerült megőriznie.

A magyarországi eredmények is hozzájárultak az Audi legerősebb első hat hónapjához, így 978 darabos (14,1 százalékos növekedés; 2006. január-június: 857 darab) első féléves eredményével Magyarország is egyike a 41 piacnak, ahol az Audi értékesítési rekordot állított fel az idei évben. Júniusban a márka 160 darab autót adott át az ügyfeleknek, ami az előző év hasonló időszakában teljesített 148 darabhoz képest 8,1 százalékos növekedés. A kiszállítást illetően kiemelkedő az Audi A4 eredménye, amely tavalyi 254 darabos eredményét 15,7 százalékkal 294 darabra tudta javítani. A másik sikermodell az Audi A3, amely 5,7 százalékos növekedéssel 256 kiszállítást ért el (2006. január-június: 242 darab). A június darabszámok tovább erősítik a két modell remek eredményét, az Audi A3 ugyanis 44 átadott autóval 41,9 százalékot javított tavalyi eredményén, míg az Audi A4 9 százalékos növekedésével 48 kiszállítást könyvelhetett el.