Visszaesés az újautó-eladásoknál, ádáz küzdelem a finanszírozók között, THM-háború, egyre több visszavett autó – a hazai autófinanszírozási piac idei évét aligha a kedvező tendenciák jellemezték, ez a hazai lízingcégek többségénél a kihelyezések csökkenését, avagy stagnálását vonta maga után, s csak páran számoltak be bővülésről (például a Budapest Autófinanszírozási Rt.). Minden lízingcégnél nagy nyomás tapasztalható abban az irányban, hogy az éves tervszámokat teljesítsék – hangsúlyozta Antall Pál, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az év hátralévő része éppen ezért újabb akciókat hozhat, másfelől a használtautó-eladások felé fordulás is nagyobb méreteket ölthet, ez összességében azt vonhatja maga után, hogy a piaci szereplőket aligha jellemzi majd kockázatkerülő magatartás.

Az ügyfélkör bővítéséhez azonban az egyetlen járható útnak a finanszírozási feltételek könnyítése tűnik (a saját erő csökkenése, a futamidő növelése, kamatlábmérséklés), ez ugyanakkor a finanszírozók kockázatvállalásának növekedését, jövedelmezőségük csökkenését vonja maga után – fogalmazott Nagy László, a CIB Lízing Csoport személy- és kishaszongépjármű-finanszírozási üzletágának vezetője. Hasonlóan nyilatkozott Mészáros György, az Erste Leasing elnök-vezérigazgatója is, mondván, a piaci versenykényszer hatására bevezetett ajánlatok miatt már a gyengébb fizetési képességű ügyfelek is hitelt kaphatnak a piacon. Tény, a maximum 120 hónapos futamidők megjelenésével immáron 10-20 ezer forintos törlesztőrészletekkel találhatják szembe magukat a magánszemélyek, amely már megközelíti az áruvásárlási hitelek mértékét. Kérdés azonban, hogy a szerényebb jövedelmű autóvásárlók folyamatosan tudják-e fizetni a havi törlesztőrészletet. Ennek egyre kisebb a valószínűsége, ráadásul a hitelfelvételek könnyítésével a csalások is gyakoribbá válnak – hangzik Révész Tamásnak, a Budapest Autófinanszírozási Rt. vezérigazgatójának a véleménye.

A finanszírozási akciók azonban már nemcsak az új, hanem a használt autóknál is megjelentek – mutatott rá Nagy László. Ráadásul már nemcsak új autóba lehet beszámítani használt autót, hanem használtba is a használtat. A piaci szereplőknek azonban ezen a téren sem árt az „önmérséklet”, hiszen mint Németh Balázs, a K&H Lízingcsoport kontrollingvezetője kiemelte: ez a szegmens az általában megkívánt magasabb önerő mellett is magasabb kockázatot jelent.

Egyre több finanszírozónál jelent meg a közvetlen, vagyis kereskedő nélküli ügyfél-finanszírozás, ez jelenleg főleg használt autók esetében tapasztalható. A Budapest Autófinanszírozási Rt. a Magyar Autóklubbal (MAK) kötött szerződést, ennek révén magánszemélyek közötti adásvételekhez finanszírozást nyújtanak, miközben a műszaki állapotfelvételt, eredetiségvizsgálatot a MAK elvégzi. Az ez év májusában piacra lépő Uniqa Leasing kimondottan a használtautó-piaci szegmenst célozta meg: a vonzerőt a versenyképes kamatok jelentik, illetve, hogy a Dekra átvizsgálja a gépkocsikat. Éves szinten 5 milliárd forintos kihelyezéssel számoltak, s mint Polányi Zoltán ügyvezető igazgató rámutatott: ezt az irodahálózat bővítésének köszönhetően teljesíteni is tudják.

Kockázatkezelés – a piaci részarány növelése érdekében felvállalt egyre magasabb kockázatok ellensúlyozásához ez a kulcsszó, kérdés azonban, hogy a szigorúbb ügyfélmonitoringot az esetleges piacvesztés ellenére is fel merik-e vállalni az egyes piaci szereplők. Mivel az alacsonyabb, 0–10 százalékos önerők nem jelentenek megfelelő fedezetet a jövőbeli várható kockázatokra, mindenhol előtérbe került az ügyfélbonitás pontosabb meghatározása – magyarázta Anderle Ádám, a Lombard Lízing vezérigazgató-helyettese. A leggyengébb pontot a megfelelő tartalékok meglétében látja Kolossváry Ádám, a Merkantil csoport elnök-vezérigazgatója. A banknál mindenesetre szigorodtak a követelmények, több információt, okmányt kérnek be az ügyféltől, leellenőrzik a BAR-, illetve a saját adóslistán, a kezes megléte gyakrabban követelmény, ráadásul alacsony önrésznél, illetve az autó életkorának függvényében nagyobb felárat számolnak fel. A kockázatosabb konstrukcióknál fokozottabb az ügyfelek monitoringja, szigorúbb a gépjárművek állapotának, dokumentációjának ellenőrzése, ezzel párhuzamosan természetesen nő a benyújtandó dokumentumok száma is – mondta kérdésünkre a CIB Lízing üzletágvezetője. Az Erste Leasingnél arról számoltak be, hogy a kockázatkezelési módszerek tovább finomodtak, míg a K&H Lízingcsoportnál 2004-ben lezajlott stratégiai váltás érintette a kockázatkezelési politikát is. A kockázatkezelés sokkal szigorúbb lett a Budapest Autófinanszírozási Rt.-nél is, jóval több ellenőrzést vezettek be – mondta Révész Tamás, aki továbbra is úgy látja: a piaci szereplők egy része a tavalyi metodika szerint számítja a THM-et. Ez akár 3 százalékkal kedvezőbb képet mutathat a valóságnál, ráadásul a PSZÁF és a versenyhivatal ebben az ügyben egyetlen lépést sem tesz – jegyezte meg.