A rendszerváltást követő években Csehországból startoló vállalkozás mára öt ország használtautó-piacának meghatározó résztvevője: két évvel ezelőtt Szlovákiában és Romániában, tavaly ősszel pedig Lengyelországban és Magyarországon kezdte meg tevékenységét. A máig prágai központtal (ahol mintegy 200 telemarketinges – köztük 25 magyar – fogadja a különböző országokból befutó hívásokat) működő vállalkozás mindenütt ugyanazon módszerekkel dolgozik, igaz, éppen Magyarország esetében azért akad lényeges különbség is.

„A cég szervezeti felépítése, a munkafolyamatok, az ügyfélorientált rendszer szinte száz százalékban megegyezik mindenütt. A lényeges különbség a magyar piac esetében az, hogy a használtautó-import a regisztrációs adó mértékének köszönhetően meglehetősen korlátozott. Míg a többi országban az induláskor nagy segítség volt, hogy a készlet egy jelentős részét azonnal importból tudtuk beszerezni, ez idehaza nem működött: egyetlen egy autót sem importáltunk, minden autót a hazai piacról vásároltunk fel” – mondta Markó Zoltán, az AAA Auto magyarországi ügyvezetője.

Mindebből értelemszerűen következik, hogy Magyarországon egyelőre nem lehetséges, hogy az ügyfél a többi ország telephelyének kínálatából is válasszon, mint ahogyan például ezt az óriási előnyt Csehországban vagy Szlovákiában ki lehet használni: az ottani ügyfelek abban a kedvező helyzetben vannak, hogy kérésre az egyik telephelyről a másikra szállítják a kiválasztott járművet.

Minőségi garanciával

A fóti telephelyen egyébként közvetlenül 180 embernek biztosít munkát a cégcsoport, akik felelősek azért, hogy a megvásárolt és eladott autók egyaránt megfeleljenek a magas szintű követelményeknek. „Műszakilag csak tökéletes, jogilag feddhetetlen autókat veszünk be, és esztétikailag is a hibamentesekre koncentrálunk. Persze, akik nálunk vásárolnak használt autót, és szeretnék beszámíttatni előző járművüket, azon ügyfelektől a kevésbé esztétikus külsejű autót is bevesszük. Az eladási oldalon ezért kialakítottunk egy úgynevezett „olcsó szekciót”, ahol ezeket az autókat kínáljuk” – mondta az ügyvezető.

A cégcsoport az eladási oldalon is ehhez hasonlóan maximalista: minden járműre jogi garanciát vállalnak, s amennyiben mégis bármi előfordulna, akkor az eladási áron készpénzben visszavásárolják az autót. Az AAA Auto tervei szerint a műszaki állapotra is hamarosan megjelenik a kiterjesztett garanciaszolgáltatás, az ehhez szükséges rendszer és nyomtatványok már elkészültek, a cégcsoport már csak a végső jóváhagyásra vár.

Az AAA Autónál nagyjából ugyanazok a típusok a legkelendőbbek, mint a magyar használtautó-piacon általában: az Opel Astra és Corsa, a Suzuki Swift és Ignis, valamint a Ford Focus, VW Golf, Peugeot 206-os és 307-es a húzómodellek. Jó hír a leinformálható, megbízható használt autót vásárolni szándékozóknak, hogy a cégcsoport idén újabb négy telephely megnyitását tervezi idehaza: egy budapesti telep mellett további három vidéki központtal szeretnék elérni az országos lefedettséget. Ezzel kívánják erősíteni piaci részesedésüket: a tervek szerint Fóton mintegy hatezer, a többi telephelyen pedig további 3500 járművet értékesítenének idén.