Amikor beállítunk Molnár Gábor résztulajdonos tatabányai műhelyébe, már javában áll a bál: a szerviz előtti parkolóban a nyáriról a téli gumira váltó járművek várakoznak. A gumiszerviz egyik hatalmas, hidraulikus emelőjén egy „Merdzsó” pöffeszkedik kiterült béka módjára, már kerekek nélkül. A másik emelőről akkor gördül le „A mi autónk”. Felkészítve. Gábor mint résztulajdonos ilyenkor rendre besegít György István szerelőnek, hogy bírja a rohamot, de most érzékelhető, tucatnyi kéz is kevés lenne…
– Száz éve nem jött rá senki, hogy időben rendezze a kocsi körüli dolgait – panaszkodik a tulaj. – Az új téli gumi beszerzését sem ilyenkor illik kezdeni. A jó minőségű, középkategóriás abroncsok mostanra elfogynak. Már csak prémium minőségűt lehet kapni. Közben izgatott autós nyitja az ajtót. Szög ment a jobb elsőbe… A kocsi be sem jut a szereldébe, már az udvaron meggyógyítják.
– Nagyjából egy hete tart ez az őrület – mondja Molnár Gábor. – Ilyenkor, szinte igény szerint vagyunk nyitva. Muszáj túlórázni. Nagyjából negyven percet vesz igénybe a nyári gumik télire váltása – említi házigazdánk. – Ebbe beletartozik a kerekek centrírozása, a keréknyomás beállítása, a gumi lecserélése, és a téli abroncsok felhelyezése. Így naponta tíz-tizenöt autót tudunk fogadni. Egyébként mindenki attól tart, ha túl korán rakatja fel a téli abroncsokat, azok hamar elhasználódnak. Ez tévedés. Hét Celsius-fok fölött ugyan valamivel gyorsabban kopnak a téli kerekek, de nem néhányszáz kilométer alatt. Vallom, érdemes a nagyobb roham, az igazi hideg beköszönte előtt legalább egy-két héttel feltetetni a megfelelő gumikat. Molnár Gábor véleményében megbízhatunk, mivel huszonöt éve űzi ezt a mesterséget. Meglátása szerint ez a kerékcsere-roham november végéig kitart.
– Azok a cégek, amelyek kisebb furgonokat, illetve egyéb haszonjárműveket üzemeltetnek, jóval előrelátóbbak, mint az úrvezetők. Ők már régen túl vannak az abroncscserén – teszi hozzá a tulaj, miközben már egy újabb személykocsi gördül a hidraulikus emelő rámpájára.

A Magyar Autóklub Közép-Dunántúli Regionális Szervezetének elnökét, dr. Farkas Károlyt szintén a kerékcsere fontosságáról, a téli vezetésre történő felkészülésről faggattuk.
– Érdemes tudni, hogy a téli gumi nem csak mintázatában más, mint a nyári, hanem az anyagszerkezetében is – emeli ki a régiós vezető. – A nyári a hidegben megmerevedik. Pont akkor, amikor tapadnia kellene.
A szakember arról is szólt, hogy a jeges úton szinte mindegy, milyen gumit „hord” a járművünk. Ám minden más időjárási körülmény között döntő lehet a helyesen megválasztott abroncs.
– A téli közlekedésre, bármilyen furcsának is tűnik, mentálisan is fel kell készülni – jegyzi meg dr. Farkas Károly. – Először fejben kell alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ezért érdemes legalább tíz százalékkal kisebb tempóban autózni, mint a nyári időszakban. Fontos, hogy jól és időben tájékozódjunk az utak állapotáról, a várható útviszonyokról. A gumikon pedig nem érdemes spórolni, mert nem csupán magunkat, de másokat is veszélybe sodorhatunk

Hasznos információk az autóklub elnökétől

Az autóklub Közép-dunántúli régiójának vezetője, dr. Farkas Károly évről évre igyekszik jó tanácsokkal is ellátni a télen négy keréken közlekedőket. Véleménye már csak azért is mérvadó, mert egykoron autóversenyzőként is megállta a helyét. Tapasztalatait először az úgynevezett „négy évszak” gumikról osztotta meg. Ez az abroncs az, amelyik nyáron kopik, télen csúszik. Tehát semmihez sem tökéletes. A szakember mindössze jó PR-fogásnak titulálta ezt a fajtát. A jó minőségű téli gumi esetében viszont megemlítette, ha ilyen van az autónkon hóban, nedves és nyálkás úton, akár 30 százalékkal is csökkenhet a gépkocsi fékútja. – A téli vezetést a skandináv országokban külön tanítják – hangsúlyozta az elnök. – Szerintem hazai környezetben is érdemes a Hungaroring, illetve a Magyar Autóklub budapesti, úgynevezett csúszós pályáján gyakorolni a téli közlekedést. Garantáltan katartikus élmény. Érdemes rá áldozni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!