A defekttűrő gumiabroncsok piacán úttörő Goodyear által megbízott tesztelők defektet színlelve két órán keresztül, összesen kilenc városban tesztelték az autósokat. Magyarországról Budapest, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged vett részt a felmérésben, míg Csehországban és Szlovákiában Prága és Pozsony, illetve két kis falu, Zbuzany és Rovinka utcáin jelentek meg a Goodyear autói. Az első órában csupán az elakadásjelző háromszög, és az autó hátuljának támasztott pótkerék utalt a problémára, a második órában viszont a „szerencsétlenül járt” sofőrök (fiatal, csinos, de nem kihívóan öltözött hölgyek) aktívan – stoppolással, integetéssel – igyekeztek segítséget kérni.
 
Az udvariassági felmérés első órájában Budapest, Pozsony és Prága között nem voltak nagyságrendi különbségek, a megálló autók aránya mindhárom városban 1 százalék körül alakult. A felmérés második felében azonban tarolt Budapest: míg a cseh és a szlovák fővárosban az elhaladó kocsik mindössze 3,1, illetve 2,1 százaléka állt meg, az Egressy úton az autósok 6,3 százalék ajánlotta fel a segítségét. A cseh és szlovák eredményekhez hasonlóan teljesített Debrecen és Szeged, ahol a második órában az autósok 2,9, illetve 2,8 százaléka próbált segíteni a kerékcserében.
 
Győrben és Pécsett a Goodyear munkatársai német rendszámú autót használtak az udvariassági felméréshez – előbbi városban a határ közelsége miatt, míg utóbbi esetben az Európa Kulturális Fővárosa címmel járó fellendülő turizmusra gondolva.
 
Győrben még a budapestinél is jobb eredmények születtek: az első órában az autósok 2,7 százaléka állt meg – Győrben tehát csupán az elakadásjelző háromszög láttán többen ajánlották fel a segítségüket, mint Pozsonyban az út szélén integető, pórul járt tesztelőknek. Pécsett ezzel szemben csalódást hozott a felmérés. A két óra alatt elhaladó 1030 autóból mindössze 6 állt meg, 3-3 az első, illetve második órában – a segítséget nyújtó autósok aránya összességében tehát alig több mint fél százalék.
 
Az alig 700 lelkes közép-csehországi Zbuzany-ban, és a csallóközi, szlovák többségű Rovinkában (Csölle) végzett kutatás meglepő, felemás eredményt hozott. Míg a cseh eredmények igazolták azt a sztereotípiát, hogy a falvakban az emberek jobban figyelnek egymásra – Zbuzany-ban az autósok 14,4 százaléka állt meg a második órában –, a rovinkai eredmény a maga 0,7, illetve 1,2 százalékával messze elmarad még a fővárosok között utolsó helyen végzett Pozsony mutatóitól is.
 
További érdekes eredmények:

– Magyarországon a megálló autósok 94,6 százaléka férfi volt.
- A második órában – amikor a tesztelők integetéssel próbálták felhívni magukra a figyelmet – a budapesti Egressy úton mindössze 30 másodperc telt az első autó megállásáig. Az egyébként az átlagosnál jobb eredményt produkáló Debrecenben a budapestinél jelentősen nagyobb forgalom mellett is 8 percet kellett várni a segítségre.
- Budapesten egy taxis és egy postaautó sofőrje is felajánlotta a segítségét.
- A megálló autósoknak a Goodyear hasznos ajándékkal – gumiabroncs-nyomásmérővel – kedveskedett.