Július 1-je után a három- vagy többgyermekes családok legalább 7 üléses új személygépkocsi vásárlásához 2,5 millió forint (de legfeljebb a vételár 50 százalékának megfelelő) támogatást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól. Milyen hatással lehet a program az autópiacra? A VG.hu Várkonyi Gábor autópiaci szakértőt kérdezte, aki szerint maga a támogatás lefelé húzza az árakat, de ősztől komoly drágulásra számíthatunk.

– Egyesek tartottak attól, hogy a támogatás felfelé fogja húzni az árakat.

– Egyelőre inkább az ellenkezőjét látjuk. Nyílt egy többletpiac valahol a 10 és a 20 ezer darab között. Ilyenkor az importőrök a gyárak felé jelzik a piac változását. Értelemszerűen egy autógyártó nem attól lesz boldog, ha több járművet ad el, hanem attól, ha a piac növekedésével szembemenve még nagyobb piaci rést hasít ki magának. Magyarul nem elég hátradőlni egy márkának, hiszen elkezdődött a harc annak érdekében, hogy a lehető legattraktívabb autót kínálják a támogatás iránt érdeklődőknek.

Van ahol konkrétan árleszállítást tapasztalunk, de van olyan márka, amelyik egyedi csomagokat rakott össze ésszerűbb árképzéssel. Például azt mondják, hogy van egy olyan típus a kínálatukban, amihez a vásárlók eddig 800 ezer forintért megrendeltek hatféle extrát, de ezentúl 400 ezerért megkaphatják.

– Valahol 10 és 20 ezer közé teszik az igénylők számát. Lehet sejteni, hogy ez hogyan fog eloszlani a program három éve alatt?

– Valószínűleg az elején kiugró lesz az érdeklődők száma, de persze végig számíthatunk a későn ébredőkre. Az már most látszik, hogy az autóvásárlási támogatás a nagyon fiatal egyterűek másodpiacát legyengítette, de erre lehetett számítani.

Miért vásárolna meg bárki egy féléves, 5 ezer kilométeres bemutatóautót, ha arra nem veheti fel a 2,5 millió forintos támogatást? Fontos megjegyezni, ez csak az egyterűekre vonatkozik, és értelemszerűen nem mindenkinek van három gyereke, aki ilyen járművet szeretne. Tehát önmagában ez nem jelenti azt, hogy az egyterűek piaca tönkrement volna, de magától értetődő módon bizonyos modellek így kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek.

– A támogatás nem haladhatja meg az autó árának felét. Így ha valaki a legolcsóbb, 4 milliós autót szeretné megvenni, csak 2 milliót kaphat a 2,5 millió helyett. Így is hatékony lehet a program?

– Teljes mértékben. A napi ügymenetből az derül ki, hogy a középosztálybeli családok fogják igénybevenni a támogatást. A tapasztalat azt mutatja, hogy a méregdrága, 15-20 milliós autókat amúgy is jellemzően cégautóknak veszik.

A teljes interjút itt olvashatja>>

(Nyitókép: Várkonyi Gábor – Fotó: Pictorial Collective)