A harmadik nap utolsó gyorsasági szakaszain azonban már nem kockázatott a subarus pilóta, hiszen két nagy vetélytársa, Grönholm és Loeb, kiesésével simán nyerte a Rali Világbajnokság skandináv fordulóját. Így az aranyérem a tavalyi kihagyás után ismét északi pilóta kezébe került. A második helyre Markko Martin terelte célba Peugeot 307 WRC-jét, míg a bronzérmes helyezett a fordos Gardemeister lett.

“Nagyszerű érzés és mint egy nagy álom, majdnem el is hiszem, hogy igaz. Ez a rali nagyon különleges számomra, de a múltban mindig nagyon nehéz volt és most minden tökéletesen sikerült. Nem hibáztunk és minden a helyére került” – nyilatkozta az idei első győzelmét szerző norvég pilóta.

Ebben az évben a szokásosnál enyhébb időjárás fogadta a rali világbajnokság mezőnyét Svédországban, s így a sok helyen havas szakaszokat tiszta aszfalt váltotta. Ezáltal nehézzé vált a pilóták abroncsválasztása, bár elég általános volt az, hogy a kevert útviszonyok miatt mindenki rövid szegecses abroncsokkal hajtott a rali mindhárom napján. Így elég nagy volt az autók tapadása, s keveset vagy egyetlen egy szegecset sem vesztettek el verseny közben.

A verseny első két napján feszült verseny folyt Marcus Grönholm és Petter Solberg között. A verseny az utolsó nap során dőlt el a subarus pilóta javára, aki jobban bírta ezt a feszültséget. Grönholm ugyanis balesetet szenvedett és így kiesett a versenyből. Markko Martin túl messze haladt ahhoz, hogy beérje az éllovasokat, de végül a kitartása meghozta az eredményét. Kockázatmentes és jó ritmusú vezetése Grönholm és Loeb kiesését követően a második helyet eredményezte második versenyén a Peugeot 307 WRC-vel.

“Kicsit meglepett vagyok, hogy második helyezett lettem itt! Akciódús rali áll mögöttünk, ahol a legvégén dőlt el minden. Nagyon sokat tanultam az autóm beállításáról és az új Pirelli gumikról. Elégedett vagyok a teljesítményükkel – gyorsak voltak és nagyon jól megmaradtak a szegecsek bennük a nehéz és tiszta aszfaltos útviszonyok ellenére. Várom az egy hónap múlva megrendezésre kerülő Mexikó ralit, amelyet tavaly megnyertem” – nyilatkozta a fiatal észt pilóta.

Daniel Carlsson visszafogott versenyzéssel egy kisebb baleset miatt több mint egy percet vesztett, de időeredménye még így is a hatodik helyre volt elegendő. Bár Marcus Grönholm akár aranyérmes helyre is esélyes lehetett volna, mégis kiesése ellenére az oroszlános csapat a konstruktőri ponttábla második helyére ugrott, ami nem is rossz kezdése az idei évadnak.

A tavalyi svédországi győztes csapat, a Citroen balszerencsés volt a hétvégén. Sebastien Loeb Grönholmhoz hasonlóan szintén az utolsó napon adta fel a küzdelmet. Loeb autója időnként túlmelegedett, s így a francia pilóta egyik szemével versenytársait, másikkal a hőmérő kijelzőjét nézve volt kénytelen vezetni. A 18. gyorsasági szakaszon azonban végleg megállt autójának motorja és nem indult újra.
“Nagyon frusztráló volt, hogy jó helyen állva két gyorsasági szakasszal a verseny vége előtt nem tudok mit csinálni” – mondta szomorúan a francia pilóta.

A Fordnak jól sikerült a verseny, hiszen Toni Gardemeister harmadik és Roman Kresta nyolcadik helyével a konstruktőri ponttábla élére ugrott, ráadásul Gardemeister az egyéni ponttáblát is bevette.

A Mitsubishi nevéhez fűződik a hétvége legmeglepőbb eredménye, hiszen a Ford és a Peugeot mögött a konstruktőri ponttábla harmadik helyére tornászta fel magát. Harri Rovanperä remek teljesítményével a negyedik helyre hozta be a Lancer WRC-t, miközben Gigi Galli nem csak célbaért, de a hetedik, pontszerző helyen, így ő is hozzájárult a Mitsubishi felfelé vezető útjának kikövezésében.

A Skodának ezúttal nem termett babér, hiszen bár pilótái gyorsak voltak a rali során, az autók haladását egy sor technikai meghibásodás akadályozta.

A következő világbajnoki ralira négy hetet kell várnunk, 2005. március 11-13 között kerül megrendezésre a Mexikó Rali. A tavalyi évhez hasonlóan ez lesz a szezon harmadik s egyben első murvás ralija.