A legszebb kis kombiként aposztrofálja a Renault a Clio Grandtour-t, és ezzel nem is nagyon lehet vitatkozni, hiszen alig pár autóból áll manapság a kategória: Fabia és Ibiza kombi van most a piacon, hamarosan meg jön a puttonyos Logan, és vége is a felsorolásnak.

De nem csak a szépségével próbál hódítani az autó, hiszen ennél a karosszériaváltozatnál a praktikusság is fontos. Jelen esetben csak a hátsó túlnyúlást növelték meg 204 mm-rel, így csak a csomagtartó bővült, alaphelyzetben 443 literes, a hátsó ülések (szériában 1/3-2/3 arányban osztott) támlájának ledöntése után 1380 literes a raktér. Ebből 60 liter a padló alatti, sekély rekesz sajátja. Praktikus lehet még az előredönthető anyósülés, aminek segítségével akár 2,48 méteres tárgyakat is lehet szállítani a belső térben.

A Renault Clio Grandtour érkezésével egy időben lesz elérhető és használható az R-Link fejegység a sorozatban, a Fluence-ban már megismert módon évi mintegy 10 000 forintos díj ellenében kapjuk az internet-hozzáférést. A részletekről a márkakereskedésekben nyújtanak felvilágosítást. A szintén jól használható MediaNav navigáció a középső felszereltségtől széria, ahogy a légkondicionáló és az állíthat magasságú vezetőülés is.

A Renault Clio Grandtour egyébként ugyanazokkal a motorokkal és felszereltségekkel választható, mint az ötajtós, a tágasabb karosszéria felára egységesen 200 000 forint – ennek megfelelően a legolcsóbb, 75 lóerős 1,2-essel szerelt Authentique szintű kis kombit 3,19 millió forintért lehet elvinni. Néhány hónapon belül már Magyarországon is megvásárolható lesz az 1,2 literes TCE turbómotorral és dupla kuplungos váltóval szerelt Clio GT is, amely legalábbis kezdetben csak ötajtósként lesz elérhető – a Clio Grandtour GT forgalmazását egyelőre nem tervezik.

A Clio RS-ből külföldön sincs kombi, csak ötajtós; a 200 lóerős, 1,6 literes turbómotorral és dupla kuplungos váltóval szerelt forró ferdehátút mostantól lehet megvásárolni a márkakereskedésekben, az alapár 6,39 millió forint. Az új Clio Grandtour – a sima Clio-val és a nemrég szintén megújult Fluence-szal együtt – az április 15-20 között rendezett Clio napok keretében lesz kipróbálható-megvásárolható az ország összes Renault kereskedésében, ahol ez idő alatt ajándékok, nyereményjátékok és egyéb színes programok várják az érdeklődőket.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!