A Mondial feltámasztása egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen az Arcore városából, Milánó közeléből származó cég közel 25 évig teljesen inaktív volt. Signor Ziletti azonban nagyon elszánt, s a márka egyetlen 2003-as újdonsága, az ezres Piega már a versenypályán is sikert ért el. Tehát a magyarul fordulatot jelentő Piegának minden esélye megvan arra, hogy fordulatot hozzon a nagyon sokáig Csipkerózsika-álmot alvó Mondialnak.

Honda-kapcsolat

A Mondial az 50-es években összesen tíz világbajnoki címet szerzett a gyorsasági motorkerékpáros vb-n. A 70-es évek elején viszont leállt a gyártással a patinás márka, s hosszú időn keresztül már csak a veterános magazinokban lehetett olvasni róla. Három évvel ezelőtt két olasz vállalkozó, Ziletti és Antonello Briosi megvásárolta a Mondialt, létrehozták a Mondial Részvénytársaságot, amely azzal a céllal alakult meg, hogy a márkát visszavezesse a versenysportba. Az elmúlt három évben ennek megfelelően alakultak a dolgok, hiszen az újjászülető Mondial első motorkerékpárja ízig-vérig versenyparipa. A kéthengeres Piega pedig újszülöttként már Japánban is bizonyított: a sugói hatórás endurance viadalon ötödik lett a 64 tagú mezőnyben.
Japán egyébként nagyon fontos a Mondial számára, hiszen a Piega erőforrása a Honda VTR 1000 SP-1-esből származik. Ez azért számít szenzációnak, mert először fordult elő, hogy a Honda odaadta volna egyik erőforrását egy másik gyártónak. Ráadásul a Honda azt is megengedte a Mondialnak, hogy alaposan módosítsa a 999 köbcentis V2-es erőforrást. A Honda és a Mondial bensőséges kapcsolata egyáltalán nem meglepetés, hiszen a két márkát, amelyek ugyanabban az évben, 1948-ban alakultak, már nagyon régóta barátság fűzi egymáshoz.
Az egész történet még az 50-es évekre nyúlik vissza. Soichiro Honda, a Honda alapítója be akart szállni a versenysportba, s a legendás japán gyáralapító egy 125-ös Mondial alapján szerette volna elkezdeni a fejlesztéseket. A motor megvásárlása érdekében Honda úr elutazott Olaszországba, ahol személyesen Boselli gróftól, a Mondial alapítójától kért egy 125-ös versenygépet. Boselli nem engedte kifizetni a GP-motort, hanem ajándékba adta azt Hondának. Ezt a gesztust pedig soha nem fogja elfelejteni a világ legnagyobb motorkerékpár-gyártója, amelynek Motegiben található múzeumában az egyik fő helyen van kiállítva a Honda versenymotorok ősének tartott 125-ös Mondial. Éppen ezért volt könnyű dolga Zilettinek, amikor tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy az új évezred első Mondialját egy Honda blokk hajtsa.

Nemes anyagok

A Piega fejlesztése három évig tartott, ám a relatíve hosszú idő megérte a fáradozást, hiszen a világ egyik legjobb kéthengerese született. Igaz, hogy a hengerenkénti négyszelepes motor furat-löket aránya, valamint sűrítési viszonya megegyezik a VTR SP-1-ével, azonban a módosított vezérlésnek és a befecskendező elektronikának köszönhetően a Piega nyomatékosabb és erősebb lett az eredeti Hondánál. Futóműve, kipufogórendszere, áramvonalidoma és váza teljesen eltér a Hondáétól. A Mondial csőváza króm-molibdén-vanádium ötvözetből készült, a 46 milliméter belsőcső-átmérőjű teleszkópvilla a Paiolitól származik, míg hátul Öhlins lengéscsillapító emészti a kerék alól érkező rezgéseket. A karbonszálas áramvonalidomot a Giugiaro tervezőiroda jegyezi, a kettő az egybe titán kipufogót pedig a nyereg alatt vezették el. A nemes anyagok a motor más alkatrészein is észrevehetők: a pedálok ergálból, a fékcsövek pedig kevlárból készültek. A kék-ezüstre fényezett Piega mellett létezik egy lakk-karbonfekete változat is: ennél a modellnél magasabb a kormányidom, a tank is karbonból készült, a kerekek pedig magnéziumöntvények.

Irány a terep?

Signor Ziletti gondolatai azonban már nem csak a Piega körül forognak. A Piega alapján egy naked bike-ot is meg szeretne alkotni jövőre, míg 2005-ben mindenképpen be akar szállni a superbikevilágbajnokságba is. Emellett még merészebb ötletei is vannak Zilettinek, amelyek közül az egyik nem is olyan futurisztikus. A Mondial ugyanis idén megvásárolta azt az olasz VOR-t, amely elsősorban a terepmotorjairól híres. Épp ezért nagyon is elképzelhető, hogy egy Mondial felségjelzésű supermoto jelenik meg hamarosan valamelyik motorkerékpáros szalonon. Ziletti legdédelgetettebb álma viszont az, hogy rövidesen az RC 211V V5-ös erőforrását szerelhessék a Mondialba.