Ismerős a látvány, de sokaknak csak második pillantásra esik majd le, hogy nem Seatot, hanem Cuprát látnak. Fotó: Seat, Lővei Gergely

Most tulajdonképpen nem is az autó a nagy hír, hanem a márka. A Cupra név eddig csak Seat-rajongóknak lehetett ismerős, a spanyolok kifejezetten kelendő, nagy teljesítményű autói viselték magukon a Cup Racing kifejezésből származó elnevezést, amely most világgá megy: az előrejelzések szerint Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország mellett Mexikó lesz a legnagyobb piaca az új márkának. Mindenhol lehet majd találkozni az autókkal, ahol a Seatot is forgalmazzák, hiszen annak hálózatára támaszkodva építik fel a Cuprát. Az első kereskedések decemberben nyitnak a nagy piacokon, Magyarországon februárban lesz az első Cupra-szalon avatása, ahol az Atecát lehet majd megvásárolni. A Leon Cupra megmarad Seatnak az életéből hátralévő pár hónapra, a hírek szerint a Genfi Autószalonon ismerjük meg az új modellt, Cupraként pedig a Frankfurti Autószalonon láthatjuk az ötajtós és kombi kompaktot.

De vissza a mostani sajtóút apropójához, a 300 lóerős turbómotorral felszerelt Ateca szabadidő-autóhoz. Nem lehet megnevezni az ellenfelét, a prémiumgyártók autói vagy sokkal drágábbak, vagy nem ilyen tágasak, a tömeggyártóknál pedig egyszerűen nincs ekkora teljesítményű motor a választékban. A fejlesztőmérnökök feltalálták a spanyolviaszt, azaz a már jól ismert komponensekből alkották meg autójukat, amelynek stílusát és tudását is a klasszikus megoldásokkal fokozták. Újak az első-hátsó lökhárítók, nagyok a légbeömlők, és alul jól olvashatóan elhelyezték a márkanevet is, hiszen az orron viselt háromszög alakú jelvény még nem közismert. Ez, mármint a márkajelzés és az alatta nagy betűkkel kiírt név megismétlődik hátul is, itt azonban négy darab, nagyon is jól látható kipufogócsövet is elhelyeznek; nocsak, kályhaezüstös betétek nélkül is létezhet manapság szabadidő-autó? Oldalnézetből a mélyebbre húzott küszöbök és a legalább 19 col átmérőjű felnik jelentik az újdonságot, utóbbiak között a márkajelzéshez passzoló bronzdíszítésű darabok is találhatók. A felfüggesztésben a legnagyobb változás a szériában adott elektronikus lengéscsillapítás, ezenkívül a fékrendszert is nagyobb teljesítményűre cserélték. Alapáron Cupra-feliratos féknyergeket láthatunk a küllők között, extraként kérhető a még nagyobb átmérőjű tárcsákat használó Brembo rendszer. Utóbbival kapcsolatban a márkanagykövet, Jordi Gené autóversenyző hangsúlyozta, hogy az a huzamosabb versenypályás használatot is kibírja.

Fekete szín, bronzlogó és jó fogású kormánykerék jellemzi a belsőt. Széria a digitális műszeregység, van Cupra-specifikus megjelenés

Utóbbit nem volt alkalmunk személyesen is megtapasztalni, hiszen Barcelonában és annak környékén próbálhattuk ki az újdonságot. A városban tett kör során kiderült, hogy sokaknak nem tűnik fel az új márka, de aki kiszúrja, az mindent elkövet, hogy elölről-hátulról is megnézhesse közelről az autót. Leparkolás után is jönnek a helyiek és fényképezik a Cuprát, amelyről már hallottak ugyan, de még nem látták élőben. A feláras, nagyméretű kagylóülések jól tartanak, pontos a kormányzás, a Brembo fékek jól adagolhatók még dugóban araszoláskor is. A könyöklő tövében található forgókapcsolóval lehet kiválasztani az üzemmódot, a Cupra esetén élesebb lesz a gázreakció és a kipufogóhang is. A spanyolok hangsúlyozták, hogy náluk nem holmi számítógépes műhangról van szó, hanem tényleg a kipufogóból jön a morgás, amely a pillangószelep állásától függően lesz halkabb vagy hangosabb.

Állítható fejtámlájáról ismerszik meg a szériaülés, a kagyló feláras

A hétfokozatú, duplakuplungos váltó villámgyorsan pakolja a következő fokozatot, legyen szó gyorsításról vagy lassításról, a 300 lóerő pedig játszi könnyedséggel repíti a karosszériát. Érdekes adalék: a Cupra Ateca bejelentésekor még 5,4 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásról adtak hírt, mostanra azonban már 5,2 másodpercet mondanak ugyanerre. Telemetria-rögzítés nélkül nehéz eldönteni, mennyi a valós érték, a tapasztalat szerint ülésbe préselő a gyorsulás. Az elektronikus vezérlésű összkerékhajtás jóvoltából magas kanyarsebességet lehet elérni, szükség esetén pedig a fáradásnak nyomát se mutató fékrendszer siet a segítségünkre. Mielőtt azonban valaki tempózni kezd, ne feledkezzen meg a csomagok rögzítéséről…

Csak februárban ismerjük meg a vételárat – akkor nyílik a Cupra-kereskedés is idehaza

Egy forró ferdehátút öltöztettek praktikus szabadidő-autós ruhába a spanyolok, amely ideális kezdőautója lehet a Cupra márkának. Magyarországon ennek ellenére csak 20 darab eladásával számolnak az első évben, hiszen legyen bármennyire is különleges a modell, mégis a piacnak egy meglehetősen kicsi szegmenséről van szó.

Egy autómárka születése

A tömeg- és a prémiumgyártóktól egyaránt akar vásárlókat elhódítani a Cupra, ennek érdekében különleges élményt kínálnak az ügyfeleknek. A Seat-kereskedésekben kialakított Cupra-sarokban Cupra-mesternek nevezett értékesítő dolgozik majd, aki a megszokott ügyfélkapcsolaton felül exkluzív programokat is szervez majd – Németország kapcsán például csoportos Nürburgring-látogatást említettek, de nem csak autós témájú programokat kínál a Cupra.

A márkanév egyébként a Cup Racing, azaz márkakupa kifejezésből ered, ennek megfelelően a versenypályákon is találkozunk majd ezekkel az autókkal. A jelenlegi Leon megjelenésével bemutatott e-Racer lesz a minta az FIA által 2020-tól megszervezett ETCR világbajnokság versenyautóihoz; addigra már a Leon is átesik egy generációváltáson, amelynek pár előjelét már meg lehet figyelni a fehér karosszérián. A 680 lóerős csúcsteljesítményű versenyautó hírverését a közúton is kamatoztatják majd, 2021-ben már dedikált elektromos autója és a Leon alapján hálózatról tölthető hibridje is lesz majd a Cuprának.

Cupra Ateca
Összlökettérfogat: 1984 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 221 kW (300 LE) 5300-6500/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000-5200/perc
Hossz./szél./mag.: 4376/1841/1611 mm
Tengelytáv: 2631 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1615/535 kg
Csomagtér: 485 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,2 s
Max. sebesség: 247 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 8,5-8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 192-201 g/km
Alapár: 2019. februártól