Hogy miért? Mert hatásosan és jól néz ki, de tartja is, amit a megjelenésével ígér, amikor piaci ragadozásra indul a B-szegmensben. Általában kissé sajnálatosnak tartom, hogy túlzott figyelem illeti az autók küllemét, és hogy eléggé egyforma masszává teszi a kocsikat néhány divatszín, például a szürke túlsúlya, de most át kellett ezt értékelnem egy kicsit: a felfrissített Peugeot 208-as egyszerűen remekül néz ki az új matt szürkében. Mintha egyetlen gránit- vagy grafittömbből faragták volna ki! Amúgy nem biztos, hogy mindenki első pillantásra észreveszi a modellciklusának feléhez érkezett típus megújulását, mert kívülről szinte csak a frontkiképzés változott, azt pedig, hogy a gyári tájékoztató szövege szerint a hátsó lámpa ívelt fénydióda-vonalai a szavannák királyának karmait idézik, tekintsük marketingszósznak, amivel mindent kötelezően le kell önteni.

Igényes, mozgalmas, talán kissé túltervezett is az enteriőr. A szokásos kapcsolódási és szórakoztató rendszereket mind megtaláljuk az érintőképernyőn Igényes, mozgalmas, talán kissé túltervezett is az enteriőr. A szokásos kapcsolódási és szórakoztató rendszereket mind megtaláljuk az érintőképernyőn

Helyet foglalva az árnyékolható üvegtető alatt, amely fénybe borítja az amúgy sötét színekkel uralt, de tisztességes, puha felületeivel és kidolgozásával jó pontokat szerző belsőt, figyelmünk az i-Cockpitra irányul, amely a kezesen kisméretű kormánykerékből, a magasan álló műszeregységből és a nagy érintőképernyőből áll. Utóbbira persze lehívhatjuk a navigációs térképet is, amely különösebb elragadtatásra nem adott okot, de használhatónak bizonyul, ha egyszer megszokta az ember a kezelését. A csomagtartó akkora, amekkora a 208-as jellegének és külső méreteinek megfelel, a felnyíló fedélből kiálló „skalpoló” zárnyúlvány némileg idegesítheti a colosabb termetűeket, viszont a hátsó ülés átrendezésével elég nagy poggyászkapacitás alakul ki. Nagy megelégedésemre szolgált a tökéletesen beállítható üléspozíció és a 208-as ügyes viselkedése, könnyű kezelése, ugyanezt nem mondhatom el azonban a körkilátásról: az autó formájából adódik, hogy elég sokat takar az előrenyúló, vaskos A-oszlop, és rá vagyunk utalva tolatókamerára, parkolóradarra.

A típusszámmal rímelő 208 lóerő, 6,5 másodperces százas sprint, 230 km/óra – ezt (is) tudja a 208 GTi A típusszámmal rímelő 208 lóerő, 6,5 másodperces százas sprint, 230 km/óra – ezt (is) tudja a 208 GTi

Míg az iméntiek nagyjából minden hasonló kocsira jellemzők, a kis Peugeot kitűnik a mezőnyből a városi vezetést támogató szerelvényeivel. Az Active City Brake önműködő fékezéssel véd a koccanásoktól, a Park Assist magától áll be az üres helyre, a Mirror Screen pedig az okostelefon kijelzőjét varázsolja fel az érintőképernyőre. Persze nem hiányzik egy sor alkalmazás sem, ezenkívül 18 online szolgáltatás áll rendelkezésre. A robotváltó (készül öt- és hatfokozatú manuális sebességváltó is) nagyon komfortos, alapállásban kissé flegmán viselkedik ugyan, de sportos módba kapcsolva élénkebb, szinte már dinamikus menetélményt tesz lehetővé. Nagyon jó a kormány érzése és visszajelzése, a rugózás és a csillapítás pedig inkább a kényelmet, mintsem a versenypályára való keménységet hangsúlyozza – nagyon helyesen.

Alapból nem nagy, de bővíthető a poggyásztér Alapból nem nagy, de bővíthető a poggyásztér

A gyáriak keblét csak úgy feszíti a büszkeség a 2000 kilométeres távon elért 2,0 literes átlagfogyasztással, de a hétköznapi autós persze sosem fogja elérni ezt a tesztpályán, különleges körülmények között kihozott eredményt – inkább ennek két-háromszorosát. Azért a gyakorlati forgalomban sem lesz panasz például az 1,6-os BlueHDi dízelre, a valóságoshoz legközelebb álló városi fogyasztási adata 4,2 liter, ezzel ki is lehet békülni. Háromféle teljesítménnyel gyártják, 75 és 120 lóerő között, míg a PureTech háromhengeres benzinmotor 1,0 és 1,2 literes változatainak skálája 68-tól 110 lóerőig terjed. A kínálatra az 1.6 THP 208 lóerője teszi fel a koronát, valóságos energiabombává avatva a 208-ast.

Errefelé nemigen látni semmit, elkel a tolatókamera Errefelé nemigen látni semmit, elkel a tolatókamera

Az általános trendnek megfelelően a 208-as is a „prémiumhatás” felé igyekszik elmozdulni, megfelelve a kis kocsit kívánó, de igényesebb vevőknek. A három és öt ajtóval készülő jármű háromféle felszereltségi szintjének neve Access, Active, illetve Allure. A háromajtós árai 3 280 000 forinttól, sőt kedvezményesen 3,18 milliótól indulnak, és kicsivel 5 millió felett érnek véget – ez azért már eléggé húzós egy pöttöm autóért, még ha színvonalas is. Külön klasszist képvisel a GTi változat, amely igazi csemege a vérbeli autósnak, 6,25 millióért. Aki többet költene a listaáraknál, extrák gazdag listájából válogathat kedvére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!