Sok ülés a családi belsőben, de akár tárgyaló is lehet hátul. Nem hajthatók a padlóba, hanem kiszerelhetők az ülések

Amíg a Vauxhall márkánál változatlanul mennek a dolgok, azaz Vivaro Life néven lehet megvásárolni a személyautós kialakítású modellt, az Opel úgy ítélte meg, hogy Zafira Life-ként jobb esélyei vannak az óriás-egyterűnek. Vagy legalábbis egyértelműbb a helyzet azáltal, hogy nem találtak ki új neveket a típusnak, ahogy azt a Peugeot vagy a Citroën tette a Traveller és Spacetourer keresztelőjével. Arról nem is beszélve, hogy a németek nem akarják veszni hagyni a jól csengő nevet.

20 évvel ezelőtt dobták piacra a hétszemélyes kompakt egyterűt, a vásárlók megszerették a praktikus belső kialakítást, a név említésekor tudják, mire számíthatnak. Az aktuális, harmadik generáció pályafutásának vége felé jár, és nem kap közvetlen utódot, hiszen mára a vásárlók kiszerettek a kategóriából – Európában 2018-ban 59%-kal csökkentek a kompakt egyterűek eladásai. Az eggyel nagyobb, azaz középkategóriás egyterűek piaci szegmense 2018-ban 54%-ot bővült az egy évvel korábbihoz képest, itt indítják harcba a vásárlókért a Zafira Life modellt. (Muszáj megjegyezni, hogy a C-MPV kategória a visszaesés után is 330 ezres darabszámot realizált, míg a D-MPV-k a bővülés ellenére is csak 100 ezer darabnál tartanak.)

Testvérmodellekből már ismerős a műszerfal, a képen az automatikus váltó forgókapcsolója látható középen

A Zafira minden egyes generációváltásnál növekedett, így természetes fejlődési irány a kategóriaváltás felfelé. Ami ráadásul nem feltétlenül jár hossznövekedéssel, hiszen a Zafira Life három karosszériahossz közül a legrövidebb (S) még pár centivel rövidebb is az aktuális Zafiránál. De arra is van megoldás, ha valaki idegenkedik a teherautósan magas üléspozíciótól (vagy épp a felmászás okoz problémát), nekik a Combo hétszemélyes változatát ajánlják.

Öt méternél is hosszabb a legnagyobb karosszéria

Az Opelnél három tipikus vásárlót azonosítottak, ennek megfelelően alakították ki a választékot. Először is ott vannak a családok, akiknek a sok ülőhely mellett akár nagy csomagteret is tudnak nyújtani. Aztán jönnek a személyszállító vállalkozások, ahol az utas kényelme mellett fontos az alakítható utastér – hátrafordítható második sor, kihajtható asztalka varázsol tárgyalót a hátsó részből – és a divatos megjelenés. Végül pedig adott az a réteg az előbbi két kategóriából, aki mindenből a legjobbat akarja, elvárja, hogy a legújabb vezetőtámogató, kommunikációs és kényelmi felszerelések is ott legyenek a fedélzeten.

A menetpróbán is utóbbiak helyében érezhettük magunkat, hiszen csak fullextrás családi, illetve Business belsős modelleket próbálhattunk a legerősebb motorral. A 177 lóerős 2,0 literes dízel csendesen teszi a dolgát, a nyolcfokozatú automatikus váltó gyorsan kapcsolja a fokozatokat. A jármű mérete és a magas üléspozíció miatt egy pillanatig sem merül fel a vezetőben, hogy netán sportosan kéne közlekedni, így nem túl zavaró, hogy hajlamos elejteni a fordulatot a váltó, ami az előzéseket nehezíti meg. Még 170-180 km/órás tempónál sem nagy a szélzaj, de 130 km/ órás tempó felett már visszafogott dinamikával mozog a nagy homlokfelületű Zafira Life.

Komoly alsó védőlemezek is választhatók az összkerékhajtáshoz

A gyártól 2 kilométerre, az ADAC motokrosszcentrumában próbálhattuk a Dangel-féle kapcsolható összkerékhajtással felszerelt Zafira Life-ot. Alapesetben 3 centivel növelik a hasmagasságot, amit további 2 centivel lehet megtoldani, utóbbi esetben már komoly alsó védőlemezeket is adnak. A gyár tájékoztatása szerint csak kézi váltós 2,0 literes dízelhez (150 LE) kérhető az összkerékhajtás, a Dangel cég jelenlévő képviselője ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy az automatikus váltó (177 LE) sem akadály. Alapesetben fronthajtásúként halad az autó, 4×4 módba kapcsolva a viszkokuplung az első kerekek tapadásvesztése esetén küld hátra nyomatékot, Lock módban állandó a hátsó hajtás – legfeljebb 35 km/órás tempóig, utána automatikusan visszakapcsol 4×4 módba a rendszer. Négy évszakos abroncsok is járnak az összkerékhajtáshoz. A nagy tengelytáv miatt a fordulási ívre kellett odafigyelni, illetve néhány alkalommal a küszöb is leért, de végigment a motorkerékpárok számára kialakított pályán – egy meredek emelkedő kivételével egyébként elsőkerékhajtással is, ahogy azt a második körön megtapasztaltam.

Négy évszakos abroncsokat kap a Dangel-féle összkerékhajtással felszerelt modell. Árulkodik a kék rugó és differenciálmű

Opel Zafira Life 2.0 Diesel S
szlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 130 kW (177 LE) 37500/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000/perc
Hossz./szél./mag.: 4609/1920/1950 mm
Tengelytáv: 2925 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1727/1018 kg
Csomagtér: 1356-2200 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,4 s
Max. sebesség: 185 km/h
Átlagfogyasztás: 8,1-7,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 213-183 g/km
Alapár: július végén