Kompozíciónak is remek a két sorhatos blokk házasítása. Fotó: Don Groff, NthMoto

A Minnesotában élő Don Groff évtizedeken át dolgozott gépészmérnökként, ám amikor 2011-ben nyugdíjba ment a fejébe vette, hogy megépíti saját versenyautóját. Groff a Toyota JZ motorcsalád egyik korai tagját választotta: az 1JZ lökettérfogata 2,5 liter, szemben a többség által ismert 2JZ 3,0 literjével. Hogy azonban izgalmasabb legyen a történet, nem egy, hanem két blokkot szerzett be, majd azokat egy közös forgattyúsházra építette rá. Ez nem példa nélkül álló gyakorlat: a Toyota Century 1GZ-FE kódjelű V12-es motorja szintén hasonlóképpen született meg, ám azt mérnökök hada tervezte, és korának egyik legmodernebb motorgyárában kelt életre, míg Groff most egymaga, egy garázsban kívánta újraalkotni azt.

A hengersorok közötti csőkígyó brutális

A Centurytől vette azt az ötletet is, hogy a két hengersort külön-külön motorvezérlő elektronika gondjaira bízza: így akkor is üzemképes marad az erőforrás, ha az egyik fele valamiért meghibásodik. A 120 fokos hengerszögű motorhoz egyedi alumínium olajteknőt tervezett, méghozzá száraz kartereset. A főtengelyt a Scat Crankshafts építette kifejezetten az ő kérésére. A hengerfejeket megfordította, így a kipufogó oldalak befelé néznek. Az az 5,0 literes V12-es szörnyet két darab Garrett GTX 3076 turbófeltöltő lélegezteti. A motort először 2017 decemberében indították be és akkor még etanollal üzemelt.

A fényezés sokat dob a retro versenygép küllemén, az igazi csoda azonban a közúti engedély megszerzése volt

Miután a motor alapjai megvoltak, elkezdte köré építeni a hajtásláncot, hatfokozatú sebességváltóval kiegészítve. 2015 tavaszára már a leendő autó térhálós csőváza is kezdett körvonalazódni, és nem telt bele két év, máris 80%-os készültségen állt a projekt. Építője biztos volt benne, hogy 2017 nyarán már vizsgáztathatja is az autót – hiszen bár a fa sablonok köré formázott alumínium lemezekkel burkolt, szűk nyomtávú jármű egyértelműen versenypályára termett, feltett szándéka volt, hogy közúton is használni fogja. A nyers alumínium karosszériát különleges British Racing Green fényezés fedi, a legfontosabb azonban, hogy másfél évnyi utánajárás után rendszámot kapott – ez legalább annyira köszönhető az alkotó műszaki maximalizmusának, mint Minnesota állam laza szabályozásának.

Ötletes, ahogy a nagy hátsó szárny élén végigfutó LED-fény betölti a féklámpa szerepét